dr. Bihari Réka a gyermek- és ifjúságügyek szolgálatában áll, lassan már 20 éve. Különleges kapcsolat fűzi a Bodor Tibor Kulturális Egyesülethez, fogadják szeretettel bemutatkozását!
Bihari Réka vagyok. Nyírbátorban születtem, ellenben Somogy megyében, Csurgón nőttem fel. Másfél éves koromban a Nyírségből elköltöztünk az ország másik felébe, a horvát határszélre. Egy vibráló, pörgő alkotói-művész közegből léptünk ki. Édesanyámék a város kulturális életét szervezték a legnagyobb lelkesedéssel. Majd megérkeztünk Csurgóra, ahol ugyanezt folytatták a városi művelődési házban. A kapcsolatunk megmaradt a szűkebb és tágabb családdal is a nagy távolság ellenére.
Egy olyan házban nevelkedtem, ami mindig mindenki előtt nyitva állt. A vendégek sokfélék voltak, művészek, rokonok, barátok vagy éppen testvérvárosok lakói. Egyke létemre nem volt időm unatkozni.
Nagykanizsán érettségiztem, majd Budapestre költöztünk a párommal. Elvégeztem az Államigazgatási Főiskolát és az ELTE jogi karán is diplomát szereztem.
Lassan 20 éve, hogy a gyermek- és ifjúságügyek szolgálatában állok a területért felelős szaktárcánál.
2003 óta Budapest mellett a 16. kerület szoros szomszédságában, Csömörön élünk párommal és az időközben megérkezett, ma már 12 éves kislányunkkal. A helyválasztás véletlenszerű volt, de idővel rájöttem, hogy pont olyan pezsgő, kulturális életében is színes települést választottunk, mint Csurgó volt akkoriban, amikor ott éltem.
Személyiségemről
A bizonytalanság mintaképe vagyok. Örökké kételkedem magamban. Ugyanakkor állandóan szétvet a tettvágy, hogy alkossunk, szervezzünk valamit akár családdal, barátokkal tartalmas időtöltés gyanánt, akár nagyobb közösséggel értékteremtő módon. És amilyen lelkesen tudok szervezkedni, ugyanúgy vágyom az ellenpólusra is, a pihenésre, a nyugodt kikapcsolódásra. Ami esetemben legfőképpen az olvasás, a kertészkedés és a futás. A kerti munka csodás, mindenkinek receptre kéne felírni. Szerencsés vagyok, hogy van kertünk és szabadon ténykedhetek benne. A futás, mint mozgásfajta pedig az egyik legjobb barátom. A magányos hobbijaimat jól kiegészíti a természetjárás. Több családdal együtt jó pár éve rendszeresen túrázunk lenyűgöző tájakon. Magyarország csodás és felfedezésre vár!
Valóban megtörtént velem
Egy tavaly téli és persze könyvvel kapcsolatos élményről szeretnék most mesélni.
A Vígszínházból kilépve barátnőmmel felkiáltottunk, hogy havazik. A meleg tea mellől hiányzó beszélgetést, amire színház előtt nem volt idő, jobb híján a villamosig tudtuk kiváltani. Az ellenkező irányba haladó 4-6-os, barátnőmmel gyorsan elsuhant. Az én villamosom még nem volt sehol. Várakozás közben csodáltam az első havat. Előttem két férfi beszélgetett. Az egyikük zsebéből az éppen kiesett összegyűrt pénzcsomót felvettem és visszaadtam. Meghökkent és hálás mosoly kíséretében jött a köszönet. Felszálltunk a villamosra, a két férfi mellém állt és beszélgettek. Majd aki elhagyta a pénzét, hirtelen elővett a kabátjából egy könyvet és felém nyújtotta. – Elfogadja? Elámultam és egy pillanatig hezitáltam. – Igen, köszönöm. – Szeret olvasni? – Nagyon is. Elmosolyodtunk. Közös utunk egy megállóig tartott. Gazdagabb lettem egy Örkénnyel. Napsárga kabátomhoz illően ragyogtam. A következő megálló az enyém volt. Szerencsére az előadás előtt hirtelen leparkolt kocsimat megtaláltam. Igyekeztem haza, de persze eltévedtem. Miután megleltem az irányt, már a hóesést is tudtam élvezni. Hazaautókáztam. A tél első napja volt éjfél előtt pár perccel. Otthon azonnal betettem egy Poket zsebkönyvet a táskámba. Az olvasnivaló még várja szerető gazdáját.
Tulajdonságaimról
Temperamentumos vagyok, ebből kifolyólag állítólag sokszor hangos is és őrületesen tudok nevetni. Kamasz lányom már többször kérlelt nyilvános helyen, hogy – Anya halkabban! Persze, tudok viselkedni, de ha nagyon jól érzem magam, akkor azt nem tudom leplezni és úgy gondolom nem is kell.
Nem tartom magam naivnak, de az a tény, hogy hiszek abban, hogy minden ember alapjáraton jó, talán mégis azzá tesz. Sajnos napjainkban egyre több olyan emberi viselkedésbe ütközöm, amely megcáfolni látszik előbbi kijelentésemet, de ennek ellenére még mindig rendületlenül hiszek az emberben.
A könyvekhez, olvasáshoz, felolvasáshoz fűződő kapcsolatomról
A könyveket imádom. Szeretek megjelölni bennük nekem tetsző részeket, jó érzés, hogy bármikor bármelyikbe belelapozhatok. Sűrűn használom a kulturális jellegű civil tevékenységeimhez is a könyveimet, például gyermek- és ifjúsági könyvajánlókhoz.
Kislányom születése óta egyre több gyermek- és ifjúsági irodalmat olvasok. Őt megelőzve az egyes könyvek elolvasásában nagyon sok kortárs ifjúsági regényt felfaltam már. Egyrészt vizsgálom, hogy milyen problémákat boncolgat a könyv és való-e már a lányomnak, másrészt remek fogódzót nyújtanak a kamaszok problémáihoz, sok esetben kulcsként, mankóként szolgálnak.
A gyerekeknek írt történetek a legőszintébb írások. A gyerekkönyvek olvasása közben kicsit újra gyerekké válhatok, levéve azt a szűrőt a szememről és elmémről, amivel a felnőtt lét felruházott. Úgy gondolom az író is ugyanígy alkot ennek a korosztálynak, gyermeki énjét elővéve.
Régebben rengeteg magyar és külföldi klasszikust olvastam, mostanában előnyben részesítem a kortársakat, főleg a magyarokat.
Még nem vagyok gyakorlott felolvasó, de nagyon igyekszem, hogy élvezhető minőségben adjak át értékes történeteket. Eddig inkább meséket, gyermek- és ifjúsági irodalmat olvastam fel. Aktuális vállalásom a leszakadó településeken végzett állandó szociális munka felvillantása napló formájában Kiss Dávid, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa tolmácsolásában. A könyv címe: Cigánytelep nyolctól négyig.
A Bodor Tibor Kulturális Egyesülethez fűződő különleges kapcsolatomról
Jelenleg a Bodor Tibor Hangoskönyvtár tán legtermékenyebb felolvasója kedves barátom, Lencsés Szilvi, aki kislányom osztályfőnöke volt alsó tagozatban. Ekkor indítottuk el közösen a csömöri Kulturális összeesküvés mozgalmat. A mozgalom nevében az olvasás, könyvek és a kultúra fontossága és szeretete mellett teszünk hitet, minden évben egy jó ügyet is meghirdetve.
2019 februárjában a mozgalom képviselőivel a Vakok Batthyány László Katolikus Gyermekotthonában tett látogatásunk után egyből feltérképeztük milyen lehetőségeik vannak a látássérülteknek általában a könyvek meghallgatására. Gyorsan eljutottunk Puskás Kata Szidóniáig és Helle Maximiliánig, az Egyesület elnökéhez és alelnökéhez. Az első perctől kezdve létrejött a szimpátia és hamar kialakítottuk az együttműködést, nevesül a mozgalmunk 2019. évi jó ügye a „Vakmerő kihívás – hangoskönyv a Te hangoddal!” akció lett. Az akció keretén belül népszerűsítettük az egyesület munkáját és felolvasókat toboroztunk. Általában jó ügyeinket közösségi megmozdulásokkal is hirdetjük, országos futóversenyeken indulunk csapattal, és a helyszínen ki is települünk. Tavaly a Vakmerő kihívás akció keretén belül a Vivicittá és a SPAR Maraton futóversenyeken is jelen voltunk, standot szerveztünk népszerű programokkal, kiállítókkal (Láthatatlan Kiállítás, Magyar Látszerész Szövetség, Poket Zsebkönyvek, Sztalker Csoport) és több csapattal is futottunk az akciót hirdetve. Maxi, Kardon Annamari, Szidónia is kilátogattak mindkét alkalommal, segítették a stand munkáját. Továbbá a Vakmerő kihívás akcióval a Rosalia Borfesztiválon, a Láthatatlan Kiállítás standjára is meghívást kaptunk, ahol szemléletformáló programokkal, kísérletekkel készültünk a látogatóknak.
Az egyesületi és MVGYOSZ munkatársak, valamint a felolvasásban és technikai munkákban tevékenykedő önkéntesek mind segítőkészek és barátságosak. Pillanatokon belül otthonosan érzi magát az ember ebben a közegben. Ez a fajta munka remek együttműködésben és olyan szeretettel végzett tevékenység, melynek a végeredménye annyira emberi és szívet melengető, hogy az újabb és újabb felolvasás szükségletté válik.
A kedves olvasóknak üzenem:
Rubik Ernő: A mi kockánk c. könyvét olvasom éppen. Nagyon fontos gondolatokat közöl. Bizonytalankodó, hol önfeledt gyermeki, hol aggodalmaskodó felnőtt lényemnek a szerző szavai megfontolandó tanácsként szolgálnak, remélem másoknak is hasznos útmutatást nyújtanak: „ … a játék a legkomolyabb dolog a világon. Bármivel is foglalkozunk, akkor megy igazán jól, ha játékosan állunk hozzá. Akkor sokkal nyugodtabbak vagyunk, a feladat rögtön nem teher vagy megmérettetés, sokkal inkább lehetőség a szabad önkifejezésre.”
A portrét szerkesztette és összeállította: Árvay Mária
