Beszélgetéssorozatunk olyan önkéntes felolvasókkal készül, akik a Bodor Tibor Kulturális Egyesületben dolgoznak, s örvendeztetnek meg bennünket újabb és újabb hangoskönyvekkel. Fogadják az interjúkat olyan szeretettel, amilyen örömmel felolvasóink nyilatkoznak.

– Kérem, meséljen nekünk kicsit magáról, elfoglaltságairól, kedvenc időtöltéseiről, stb.

– Pál Erzsébet vagyok, 60 éves múltam decemberben. Két éve a Nők40 kedvezményt igénybe véve nyugdíjas lettem. A negyven évnyi munkaviszonyt egy munkahelyen, ingatlan- és vagyonkezeléssel foglalkozó fővárosi cégnél töltöttem el különféle adminisztratív munkakörökben. Tősgyökeres csepeli lakosnak tartom magam, mert bár házasságkötésemkor Újpalotára, majd Óbudára költöztünk, de kb. 6 évnyi idő után visszakerültem a gyökerekhez Csepelre. Volt férjem már nem él, két felnőtt, önálló gyermekem van, ők a büszkeségeim. Lányom személyi asszisztensként, fiam informatikusként dolgozik egy multinacionális cégnél.

Gyerekkoromtól nagyon közel áll hozzám a természet, a növények és állatok szeretete, amikor csak tehetem, 2-3 havonta a csodálatos szépségű Szilvásváradon töltök egy-egy hetet. Gyakran járok kirándulni, színházba, koncertre, kiállításokra, tematikus előadásokra is, szerencsére mindig van egy-egy kedves barát, ismerős, aki elkísér.

– Mit jelent az ön számára a könyv, olvasás, felolvasás?

– Gyermekkoromtól szeretem az olvasást, egyik első emlékem a karácsonyra kapott Kisgyermekek Nagy Mesekönyve, valamint nagymamám mondása: „ha asszony leszel, odaég majd a rántás, ha mindig olvasol.” Az Egri csillagokat és a Tüskevárat pl. többször úgy olvastam el, hogy az utolsó lap után rögtön kezdtem az elejével. Akkoriban rajongtam még a Verne-könyvekért és az indiános történetekért.

Felnőttként a szépirodalmat, főleg a regényeket kedvelem, de időnként, hangulattól függően olvasgatom József Attila, Wass Albert és a nagy kedvenc: Arany János műveit is. Az olvasás kikapcsol, elrepít egy másik világba, akár egy másik bolygóra is, mint a most befejezett olvasmányom, Andy Weir: A marsi című rendkívül izgalmas könyve.

– Milyen témában olvas szívesen?

– Igyekszem változatos témaköröket keresni. Egy-egy nehezebb, drámai könyv után beiktatok egy könnyedebb hangvételű, vidám kötetet, akár egy mesekönyvet, ami rendkívül kedves, pihentető és szórakoztató számomra – felidézi a gyorsan elröppent korszakot, amikor a gyermekeimnek olvashattam esti mesét.

Nagyon szeretem az igaz történetek alapján születő regényeket, leírásokat, interjúköteteket. Egyik most befejezett munkám Sterczer Hildával, Erőss Zsolt legendás hegymászó özvegyével készült interjúkötet nagy hatást gyakorolt rám. Gyakran meg kellett állnom felolvasás közben, hogy a megrendültségemet némileg ki tudjam „takarítani” a hangomból, hogy a hallgató számára elfogadható hangfelvételt produkálhassak.

Eddig 12 könyvet olvastam fel, ezekből 10 már véglegesítésre került. Legutóbbi munkáim az említett Sterczer Hilda-könyv, valamint Peter Wohlleben: A fák titkos élete című német bestseller, ezek még ellenőrzés alatt állnak. Jelenleg a 13. könyvön dolgozom, Sásdi Sándor: Tavaszodik című regényén, amely az 1930-as évek vidéki Magyarországán játszódik és egy árva fiú inaséveit meséli el.

– Gyakran keres fel könyvtárakat?

– Könyvtárba leginkább tematikus előadásokra szoktam járni, de ha kifogyok az itthoni felolvasásra szánt készletből, tervezem, hogy könyvtár segítségével fogom beszerezni az újabb, hozzám közeli témájú köteteket.

– Mióta olvas fel a Bodor Tibor Kulturális Egyesületnél?

– Az egész életünk, de különösen az elmúlt tíz esztendő nagyon nehéz volt. Komoly kihívásokkal kellett megbirkóznom, egészség, emberi kapcsolatok, a munka és magánélet területén. Saját magamnak tettem egy fogadalmat, hogy ha ezen az időszakon túljutok, szeretnék önkéntes lenni valamilyen téren, ahol viszonozhatom azt a kegyelmet, hogy lezárhattam az életem ezen szakaszát. Konkrét elképzelésem nem volt, de olyasmit szerettem volna találni, amit gyengébb egészségi állapotban is végezni tudok. A megoldás kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt szembe jött velem az interneten: véletlenül futottam bele a felhívásba, ahol önkéntes felolvasókat keresett a Bodor Tibor Kulturális Egyesület. Elküldtem a próbaolvasásomat a megadott címre, felvételt nyertem és most itt vagyok.

– Alakultak már ki barátságok az olvasókkal és felolvasókkal?

– Csak kedves ismeretségekkel lettem gazdagabb, de ezt is nagyon nagyra tartom. Igazából nem tudom, hogy a hanganyagokat feldolgozó stábon kívül hányan olvasták az általam beküldött műveket, az olvasóktól nem rendelkezem visszajelzéssel, az „ellenőröktől” nagyon jó, pozitív visszajelzéseket kaptam, a véleményük sokat jelent nekem.

– Ön szerint milyen a jó felolvasó?

– Nem vagyok szakember, aki erről általános érvényű véleményt adhat, sem hivatásos, képzett felolvasó. Igyekszem legjobb belátásom és tudásom szerint, nem túljátszva, de átélve, átérezve előadni az adott műveket – valóban a szememet és a hangomat kölcsönözve a feladathoz. Igyekszem igazodni az előírásokhoz, hogy ne rendezzek egyszemélyes rádiójátékot, nagy drámai előadást, csak szeretnék akkor, ott a hallgató barátja lenni, aki ül az ágya szélén vagy mellette a fotelban és felolvas neki, szépen, szeretettel.

– Olvasott fel olyan könyvet, ami valamiért közel áll önhöz?

– Mondhatom, hogy mindegyik, amit felolvastam, közeli „barátom” volt vagy lett. Nagyon igaz az a mondat, amit itt, az egyesületnél hallottam: a könyv találja meg az embert. Azokat érdemes felolvasni, amik valamiért hozzám szólnak, mert a hangon tényleg érezni lehet, ha az nem az én világom. Sok kedvenc már a mások által felolvasott listán van, nehéz újakat választani, főleg a felhasználók által igényelt könyvek beszerzése jelent egy kis problémát. Ha nem tudom megoldani, akkor maradok a saját szeretett és javasolt könyveimnél, de ott is figyelni kell arra, hogy befogadható legyen az én felolvasásomban. Mert hiába egyik nagy kedvencem pl. Benedek István: Csineva című könyve, mégsem szerencsés felolvasnom, hiszen egy férfi szemszögéből elmesélt gyönyörű történet, nem lenne hiteles általam elmondva.

– Hosszú távon milyen tervei, elképzelései vannak?

– Hosszú távon szeretnék örülni minden egyes napnak, amit egészségben, szeretetben a családommal és barátokkal tölthetek. Aztán itt vannak azok a könyvek, amik valamiért megérintenek engem és ezt az érintést szeretném megosztani azokkal, akik maguk nem tudják elolvasni. Nagy öröm számomra ez a munka, rendszeresen napi 2-3 órát töltök a felolvasással és a hanganyag vágásával. Úgy érzem, ezzel az új fejezettel az életemben többet kaptam, mint amit nyújtani tudok. Nagyszerű embereket ismerhettem meg az egyesület elnöke, Puskás Kata Szidónia, valamint Helle Maximilian, Nagyné Berke Mónika és munkatársaik személyében. A velük való együttműködés, a vak emberek közvetlenebb megismerése során még mindig sok a tanulnivalóm alázatról, elfogadásról, háláról és pozitív életszemléletről. Ajándék és megtiszteltetés számomra, hogy közöttük lehetek.

A mindennapokhoz jó egészséget, örömteli pillanatokat kívánunk!

Árvay Mária