Hogyan válik valaki közgazdászból a könyvek és az irodalom megszállottjává? Miben segíti a hangoskönyv-felolvasás egy amatőr könyvfordító munkáját? Egyáltalán miként lesz valaki nyugdíjas éveire német nyelvterületen élő magyarként egy budapesti kiadó újdonsült fordító munkatársa?

Stílusosan egy jó feketére szerettem volna leülni a „jó Feketével”, de a térbeli távolság miatt az elképzelt kapucíner-élményt egy nem kevésbé jóízű telefonbeszélgetésre cseréltük.

Helle Maximilian: Próbáltam előzetesen informálódni rólad, ám egy korábbi, veled készített interjún kívül nem találtam semmit az interneten. Mesélj tehát egy kicsit magadról! Hol születtél, hogyan telt a gyermekkorod, Ági?

Fekete Ágnes: Budapesten születtem 1950-ben. A könyv már kiskoromban jelentős szerepet játszott az életemben, mert szüleimtől minden alkalommal azt kaptam ajándékba, ha hajlandó voltam egyedül otthon maradni, míg ők operába, színházba mentek. Megjegyzem, mindmáig őrzöm a Pál utcai fiúk 1955-ös kiadását, aminek a képes illusztrációit kiszíneztem, mivel olvasni akkor még nem tudtam.
Később a nagyapámtól kapott Egri csillagok volt a legkedvesebb gyerekkori olvasmányom.

Anyukám optikus volt, s nyugdíjazásáig az OFOTÉRT Váci utcai üzletét vezette, apukám a külkereskedelemben dolgozott, de szabadidejében amatőr műfordítóként tette át angolra neves magyar költők műveit. Ezek kéziratait megőriztem. Mikszáth Szent Péter esernyője még ma is fellelhető az ő angol fordításában. Amúgy hét nyelven beszélt, de ezt a tehetségét én sajnos nem örököltem.

Szüleim engem is a külkereskedelem felé tereltek, amit végül sohasem bántam meg. A közgazdasági egyetem elvégzése után egyetlen munkahelyem volt, a Hungarocoop Külkereskedelmi Vállalat, ahol népművészeti termékek exportjával foglalkoztam a világ minden tájára majd 20 éven át, egészen addig, amíg férjem munkája miatt ki nem költöztünk Bécsbe 1990-ben.

H.M.: Ezek szerint te eredetileg Budapesten teremtettél magadnak biztos jövőt és családot?

F.Á.: Férjemmel, aki egyetemi évfolyamtársam volt, 52 éve házasodtunk össze és két remek fiút neveltünk fel együtt, akik ma 46 és 48 évesek. A fiatalabbik révén egy nyolcéves kislány és egy kétéves kisfiú büszke nagyszülei vagyunk. Csak az a bánatunk, hogy ők Ausztria legtávolabbi pontján Vorarlbergben élnek, ami hétórás autózással közelíthető meg. Természetesen ez nem teszi lehetővé, hogy olyan aktív nagyszülők legyünk, mint szeretnénk.

H.M.: Így jött az új szenvedély, a fordítás?

F.Á.: Igen. Ezért is kerestem értelmes elfoglaltságot magamnak nyugdíjas éveimre, s leltem rá apukám nyomdokaiba lépve a műfordítás passziójára. Németről fordítok magyarra szépirodalmi műveket.

H.M.: Beszéljünk egy kicsit a hangoskönyv-felolvasásról. Emlékszel, hogy találtál rá a könyvtárunkra?

F.Á.: A felolvasással a Facebook-on találkoztam először, s annyira megtetszett a felhívás, hogy azonnal jelentkeztem és rendkívül hálás vagyok, hogy sikerült bejutnom a felolvasók közé. Azóta szinte mindennapos tevékenységemmé vált, aminek élményét igyekszem mindenkivel megosztani, s nem kevés ismerősöm jelentkezett már felolvasónak több-kevesebb sikerrel.

H.M.: Használtad korábbi olvasmányélményeidet az első felolvasásaidnál?

F.Á.: Az első jó néhány felolvasnivalót bizony én is a kedvenc könyveim közül választottam. Akkoriban Bécsben működött egy önképzőkörünk, melynek keretében gyakran szerveztünk egyebek között beszélgetéseket neves magyar írókkal. Az egyik meghívott vendégünk Gárdos Péter volt, akinek akkoriban jelent meg Hajnali láz című kötete és én ezt választottam első felolvasandó könyvemnek. De ugyanitt említhetném például Bánk Zsuzsa Az úszó című regényét vagy Szentmiklósi Tamás köteteit, akivel személyesen szintén az önképzőkörünkön ismerkedtem meg.

H.M.: És aztán?

F.Á.: Utána persze már az olvasói igényekből is szemezgettem, itt aztán már értek másfajta élmények is. Néha rosszul választottam, például egy háromkötetes regény annyira nem tetszett, hogy legszívesebben félbe is hagytam volna, de aztán arra gondolva, hogy valaki várja, becsületből csak végigolvastam. Nem kellett volna. Sajnos ez valószínűleg akkori felolvasásom minőségét is befolyásolta.
Voltak ellenpéldák is. Ilyen volt Lily Ebert holokauszt-túlélő hölgy megrázó, de számomra annál fontosabb regénye. Ha lehetne, minden középiskolában kötelező olvasmánnyá tenném ezt az írást.

H.M.: A felolvasott könyvek között jelenleg 66 kötetnél szerepel a neved. Köztük Nino Haratisvili A nyolcadik élet – Brilkának című regényénél is, amelynek te magad vagy a fordítója. Hogyan kezdődött ez a munka?

F.Á.: Érdekes dolog ez. Már jócskán hatvanon túl kezdtem el egy barátnőm unszolására lefordítani egy akkor még csak német fordításban elérhető könyvet. Az első pár fejezet elkészülte közben rájöttem, hogy fantasztikus élvezet számomra a fordítás, és fejezetenként küldtem egy baráti olvasókörnek, akik türelmetlenül várták a folytatást és lelkes biztatásuk következtében az első könyvet továbbiak követték. Minden olyan németül olvasott könyvet lefordítottam az olvasóköröm számára, melyek nagy hatással voltak rám. Így jutottam el tizenötödikként az említett Haratisvili könyvhöz, melynek híre eljutott az Európa Kiadóhoz, akik megkerestek és szerződtek velem az írónő két időközben már általam lefordított könyvének megjelentetésére.

H.M.: Érdekelne, hogy került sor a 965 oldalas könyv felolvasására.

F.Á.: Olvasói igényekre reagálva megígértem, hogy amint a Brilka megjelenik, felolvasom a hangoskönyvtár számára. Sajnos a nem kis terjedelmű könyv felénél tartottam, amikor egy szájsebészeti beavatkozás következtében hallhatóan megváltozott a hangképzésem, s kezdhettem elölről a könyv felolvasását, hogy ne rontsa a meghallgatás élményét a műtét előtti és utáni különbség.

H.M.: Nem volt furcsa hangos olvasás formájában szembesülnöd a saját mondataiddal?

F.Á.: Sőt, inkább katartikusnak mondanám. El is határoztam, hogy a jövőben minden új lefordított fejezetet először hangosan olvasok fel magamnak, mert így sokkal hamarabb rájövök az esetleges hibákra.

H.M.: Tudjuk, hogy az elkészült hanganyagok nemcsak pozitív visszajelzéseket kapnak a könyvtár olvasóitól, de olykor építő jellegű kritikákat is. Neked ezekről mi a véleményed?

F.Á.: A kezdeti időkben jobban a szívemre vettem, ma már inkább levonom a tanulságot és igyekszem beépíteni a következő felvétel munkálataiba. Korábban kritikát elsősorban a felvételek hangerejét illetően kaptam, de mióta Jakab Géza önkéntes technikus professzionális segítségét élvezhetem, ez a probléma kiküszöbölődött. Másik tanulság számomra, hogy hiába ragad magával a felolvasás közben a lelkesedés, határt szab ennek az elfáradás, mert az azonnal megérződik a felolvasáson, és rontja a meghallgatás élvezetét.

H.M.: Biztosan segíti a folyamatot, hogy hetente kaptok beszédtechnikai oktatást Jancsó Saroltától.

F.Á.: Lelkes résztvevője vagyok ennek az igazán magas színvonalú oktatásnak, amit Jancsó Sarolta szakavatott közreműködésével az MVGYOSZ és a BTKE együttesen biztosít a felolvasók számára. Kívánatos lenne persze nagyobb érdeklődés a felolvasók részéről, de nagyon jó, cirka 10 fős közösség alakult ki és igazi élmény számunkra a közös munka, sok mindent sikerült megvalósítanunk és nagy terveink vannak a jövőt illetően is. Kitartóan várunk minden olyan felolvasót, akik a szebb beszéddel kívánják még emlékezetesebbé tenni felolvasásaikat.

H.M.: Nem tagadom, a jelen interjúnak egy nagyon időszerű aktualitása is van. Ha jók az információim, októberben várható egy új kötet megjelenése, amelynek szintén te vagy a fordítója.

F.Á.: Így igaz. Nino Haratisvili: A nyolcadik élet – Brilkának c. könyve szerencsére jó fogadtatásra talált az olvasók körében, s ennek köszönhetően nagy örömömre idén október közepén megjelenik az írónő következő könyve Cica és a tábornok címmel, amit az elsőhöz hasonlóan fel szeretnék olvasni majd a hangoskönyvtár számára, bízva abban, hogy a nyolcadik élethez hasonlón magával ragadja majd az olvasókat. Megsúgom, a computeremen már ott van az írónő legutolsó könyve is lefordítva, s nagyon bízom benne, hogy a korábbiak sikere lehetővé teszi majd ennek a megjelenését is.

H.M.: Ha három szóban kéne összegezni a jelenlegi életedet, melyek lennének azok?

F.Á.: Talán a család, a felolvasás és a fordítás.

A családom, elsősorban a férjem támogatása nélkül aligha tudnám a másik két területet nyugodt szívvel csinálni. Mindenben mellettem áll és támogat, a fiaim lelkesen ajánlják az újabb és újabb fordítandó, illetve felolvasandó könyveket. És a múltban a szüleim nagyon sok mindenben hozzájárultak ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok.

A felolvasás az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb tevékenysége, a mindennapjaim szerves részévé vált és számos új barátságot köszönhetek ennek az időközben szenvedéllyé vált tevékenységnek. Új kapukat nyitott az életemben.

A fordításaimra sok olvasói dicséretet kaptam és boldoggá tesz, hogy amatőrségem ellenére rövidesen két könyvbe is bekerülhetett a nevem fordítóként. Azt az egyet sajnálom, hogy édesapám ezt már nem érhette meg. Biztos büszke lenne rám.

Helle Maximilian