Egy pesti persze azt képzeli, hogy mindenki más Budapesten él, dolgozik, olvas fel. Csakhogy a távközlés újkori csodáinak köszönhetően ma már az ország bármelyik pontjáról érkezhet könyvtárunkba hangoskönyv. Király-Tajti Ildikó, keresett és szeretett hangunk, aki a harmincadik hangzóanyagán túl is kicsit megszeppenve várja a visszajelzéseinket, a megerősítést, Jászapátin él. Ismerjük meg őt most közelebbről.
Iván Péter: Hamarosan a katalógusba kerül tőled egy Kemény Zsigmond-felolvasás. Milyen volt ennek a régi bácsinak a veretes szövegével múlatnod az időt?
Király-Tajti Ildikó: Kemény. Elkezdtem, félretettem, újrakezdtem, még azzal a gondolattal is kacérkodtam, hogy ezt nem küldöm be. De igényelt könyv volt, valaki várja, tessék. Azért nem ez lesz a legsikerültebb felolvasásom.
I.P.: Te vagy az, aki mindig az igénylistából választ.
K.-T.I.: Igen. Azt gondolom, hogy ezek a tételek nem véletlenül szerepelnek ott, valaki szívesen fogadná őket, és ha a felolvasó végigböngészi a hallgatói kívánságlistát, egészen biztosan talál köztük a saját ízlésének megfelelő anyagot. Nálam ez úgy megy, hogy néhányat kigyűjtök magamnak, 99,9 százalékban magyar műveket, mert az idegen szavakkal kicsit hadilábon állok, elmegyek a könyvtárba és „bevásárolok.”
I.P.: Sok műfajban kipróbáltad magad, de ami elsőre szemet szúr: a Fábián Janka-életmű zöme a te hangodon csendül fel.
K.-T.I.: A „Búzavirág” volt az első felolvasásom a könyvtárnak. Valahogy velem maradt.
I.P.: Szereted?
K.-T.I.: Néha elég felszínes, sablonos. A „Koleranapló” kifejezetten szájbarágós. De mivel sokak kedvence, sőt van olyan hallgató, aki az én hangomon várja a következőt, folytatnom kell.
I.P.: Hiába, ilyen kötelességtudóak a jász lányok. Van amúgy „jász identitásod?”
K.-T.I.: Olyannyira, hogy még Bistey András Jász dekameronját is felolvastam. Sok pozitív visszajelzést kaptam róla.
I.P.: Te mindig is Jászapátin éltél?
K.-T.I.: Igen, minden iskolámat itt végeztem, középsuli után itt kezdtem dolgozni. Nem is rossz hely, de ha kultúrát akarsz, át kell menned Jászberénybe, ott a helyi mozi néha vendégszínházként működik, vagy fel Szolnokra, ötven kilométer. Sajnos Pest már túl messze van hozzánk.
I.P.: Ha jól tudom, az apukádhoz hasonlóan te is rengeteget olvasol. Nem szerettél volna továbbtanulni?
K.-T.I.: Én ovis koromtól kezdve óvónő akartam volna lenni. Persze szeretem a gyerekeket, de ma már nem is tudnám megmondani, miért éppen óvónő. Aztán tizennyolc évesen, a sok pályaorientációs eligazítás, felvételi előkészítő után, már-már az óvónőképző küszöbén úgy éreztem, egyetlen dolgot tudok biztosan a jövőmről: hogy óvónő nem leszek. Munkába álltam, de a könyvek velem maradtak.
Képzeld, amikor összeismerkedtünk a férjemmel, ő Jászapáti egyetlen könyvesboltját üzemeltette. Biztosan ez vonzott hozzá…
I.P.: Miért a múltidő?
K.-T.I.: A multik ezt a kisvállalkozást is tönkretették. Pedig Miki ezt éppen úgy csinálta, ahogy kell. Ha most bemegy egy könyvesboltba, és látja a sok unott képű eladót, eléggé lelombozódik.
I.P.: A környezeted hogyan viszonyul a felolvasói énedhez?
K.-T.I.: Nemigen tudnak róla. A jászberényi könyvtárban van egy lelkes hölgy, ő tud erről, párszor már segített nekem egy-egy ritkább könyv beszerzésében. Otthon igyekszem akkor felolvasni, amikor egyedül vagyok, senkit nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni. Amíg az adott felolvasással foglalkozom, egy kicsit úgyis fut a lakás, ezért minden könyv után tartok pár nap szünetet, hogy utolérjem magam.
I.P.: Melyik a kedvenc napszakod a felolvasásra?
K.-T.I.: Mindegyik. Én egész nap tudnék felolvasni.
I.P.: És hanggal is bírnád?
K.-T.I.: A könyv egyes egységeit szeretem egyben felvenni, mert hallom, hogy különböző napokon a hangom is más. Mondjuk, ha két órányi az anyag, azt már kezdem megérezni…
I.P.: Elég jó tempóban gyártod a hangoskönyveket, jelenleg harmincnál is több címedet katalogizáltuk. Hogyan kezdődött?
K.-T.I.: Hát úgy kezdődött, hogy nem kezdődött. Beküldtem egy próbafelvételt, az nem tetszett, akkor egy kicsit elszomorodtam, de nem erőltettem, nem, hát nem. Egy év múlva keresett a Maxi (Helle Maximilian), hogy mi van velem, miért nem futok neki újra. Arra már kifejezetten gyakoroltam, ráerősítettem, és ti is azt mondtátok, ez így jó lesz.
I.P.: Melyik felolvasásod a legemlékezetesebb számodra?
K.-T.I.: Nagy élmény volt a Jász Dekameron, újabban pedig Kallós Zoltán moldvai népmeséi. Az elején nem éreztem benne magam túl komfortosan, de utána úgy ráállt a szám, hogy gördülékenyen tudtam olvasni. Az első mesét elküldtem véleményezésre két felolvasótársamnak, Kollár Lacinak és Szerencsés Melindának, ők egymástól függetlenül ugyanazt írták: lassabban és nagyobb hatásszünetekkel. És tényleg így működtek legjobban a mesék.
I.P.: Érdekes, egy fia Fábián Jankát sem említettél.
K.-T.I.: Hát… tényleg nem.
I.P.: Szerintem kinőtted te már a jó Janka nénit, változott a felolvasói ízlésed is az évek során. Talán eljön egyszer az a nap, amikor a legújabb könyvéhez már nem te szeretnéd a hangodat adni.
K.-T.I.: Igen, csak ott a kisördög, hogy mi van, ha egy másik felolvasó több dicséretet kap érte, ha kiderül, hogy az ő személyisége jobban illik hozzá… Nekem mindig vannak kételyeim magammal kapcsolatban, folyton várok valami megerősítést. Ugyanakkor örülök is, ha örömöt szerezhetek egy-egy elkészült könyvvel, nagyon motivál, hogy arra a címre valahol vár egy látássérült hallgató.
Tulajdonképpen ezért tanultam ki a vágást is, szerintem nagyon sokat bakizok, van úgy, hogy egy mondaton belül háromszor. Nem szerettem volna ezzel másnak kínos pillanatokat szerezni. Inkább megcsinálom szépen én, utána az egész hangoskönyvet meghallgatom, de aközben már tudok akár mosogatni, takarítani, főzni is. Nem nagyon találtok bennük hibát szerintem.
I.P.: Nem ám! A fénykép, amit a cikkhez küldtél, hol készült?
K.-T.I.: A férjemmel az olvasás mellett a másik nagy szenvedélyünk a túrázás. Általában a Mátrában teszünk egynapos sétákat, de itt éppenséggel a Bükkben, a Királykútnál jártunk. Képzeld, a képen Király Ildi éppen rámutat a Királykútra…
Iván Péter
