Tanít, fest, zenél, szemléletet formál. Bár a látását elvesztette, nem sajnáltatja magát, sőt! Segíteni szeretne. A legtöbb dolgot nem adta fel, csak átalakította a helyzetéhez. A vajdasági származású, de több éve Szegeden élő Pintér Norberttel beszélgettünk. Az interjú a Vakok Világa folyóirat őszi számában jelent meg.
Néhány évvel ezelőtt, huszonhét évesen vesztetted el a látásod. Mi történt?
Gyerekkorom óta együtt éltem egy genetikai szembetegséggel, de ez nem okozott problémát. Szemüveges voltam, mínusz hármas dioptriával. Egy lézeres beavatkozást követően azonban mindkét szemem begyulladt és ez beindított egy láncreakciót. A gyulladásra legalább ötven szteroidinjekciót kaptam, amelyek szürkehályogot okoztak. Az orvosok nem nyúltak hozzá, hanem addig vártak vele, míg megemelkedett a szemnyomás és másodlagos zöldhályog alakult ki. Utána tizenhárom műtéten estem át, de ez nem segített. Végül teljesen megvakultam. Nagyjából egy év kellett, hogy ha feldolgozni nem is sikerült, de megtanuljak együtt élni az állapotommal.
A történtek ellenére nem zárkóztál be, sőt. Szerteágazó érdeklődésedet új formában kamatoztattad.
Több diplomám is van, informatikusként szereztem az elsőt, majd tanítóként a másodikat. De közben például tetováltam is. A látásom elvesztése után ezt – és az iskolai keretek közt zajló tanítást – fel kellett adnom, de utóbbi más formában folytatódott. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének lettem a Távszem-mentora. Vak embereket segítettem abban, hogy megfelelően használják az okoseszközöket. Ma már számtalan informatikai lehetőségük van a látássérült felhasználóknak, de ezek egy részével nem mindenki tud azonnal boldogulni. Én ráadásul főleg idősekkel foglalkozom, akiknek látóként is kihívást jelenthet ezeknek az eszközöknek a használata. Mégis érdemes megbarátkozni velük, mert a segítségükkel elképesztő módon kinyílik a világ. Én például nem is tanultam meg a Braille-írást, mert a technika fejlődésének köszönhetően nem volt rá elemi szükségem. Jelenleg informatikát tanítok látássérült érdeklődőknek a Kreatív Formák Alapítványnál, ahol olyan tanítványom is van, aki már nyolcvanéves is elmúlt. Okosalkalmazások segítségével próbálom könnyebbé tenni a mindennapjaikat, hogy segítség nélkül, egyedül utána tudjanak nézni a híreknek, hangoskönyvet hallgassanak, vagy tudjanak főzni. Emellett zeneszerzést, gitározást és basszusgitárt is oktatok.
Azt mondják, a technika fejlődése a jövő a látássérültek számára. Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban?
Szinte naponta jönnek ki új alkalmazások, amelyek hihetetlenek: az okostelefon, az okosóra, a számítógép és a laptop is beszél, egy szoftver fut rajtuk, ami látássérült embereknek minden olyan információt, tartalmat felolvas, ami a látó felhasználó eszközén a kijelzőn jelenik meg. Nem csupán szöveget, hanem képeket is körülírnak, a mesterséges intelligencia pedig kulcsszavakkal adja a tudtunkra, hogy éppen mi látható a kijelzőn. Sok eszköz beépített hangfelismerő programmal rendelkezik, nem kell semmit külön telepíteni, és jól kiegészíti a látással, hallással és mozgással kapcsolatos hiányosságokat. Ha az informatika robbanásának és a mesterséges intelligenciának van előnye, akkor az az, hogy megkönnyítik az életünket. Látássérült emberként is tudunk a világ bármelyik részéről banki ügyeket intézni, vagy Messengeren társalogni. Én például a telefonom felolvasási sebességét emeltem meg, egészen addig, hogy most már elértem a száz százalékot. Bár a legtöbb ember semmit nem ért belőle, nekem ráállt a fülem, és így sokkal gyorsabban tudom kezelni az okoseszközöket. A Trónok Harca öt kötetének mintegy 5000 oldalát pedig egy hét alatt elolvastam. Ha ezt a képességet látó koromban fejlesztem ki, biztos, hogy így tanultam volna.
A fentiekből már kiderült, hogy roppant sokoldalú vagy, de ezen belül is létezik egy praktikus és egy művészi éned. A tanítás mellett festesz és zenélsz is. Kezdjük a festészettel!
Régóta bennem van, hogy az oktatást és a művészetet korreláljam, és meg tudjam mutatni az embereknek. A festészet számomra kísérletezés. Volt, amikor kiültem az erkélyre, kávézgattam, és nem tudatosan választottam meg a színeket és formákat, csak a hangulatot ragadtam meg. Kezdetben persze nehéz volt… Amikor megvakultam, meg kellett változtatnom a művészetemet is, mert nem tudtam ugyanúgy festeni, mint azelőtt. De nem volt kérdés, hogy akarom-e folytatni, mert a művészet az egész életemet körülfonta. Néptáncoltam 12 évig, kiskorom óta rajzoltam, festettem, a hangszeres zene is végigkísért. Egyszerűen nem hagyhattam abba. Új módszerekkel próbálkoztam. Jótékony célra ajándékoztam egy olyan festményt, ahol a vásznon körberagasztottam szigetelőszalaggal az x és y tengelyt, a festéket műanyag frizbire nyomtam, a tubusokra pedig domború pöttyöket ragasztottam, hogy megjegyezzem a színeket. A legutóbbi festményeim térhatásúak, igyekszem kitapintani, amit szeretnék, és ezt kombinálom színekkel. Van, hogy a páromat is bevonom – bekötöm a szemét, és egy vásznat festünk ketten.
Illetve mostanában igyekszem olyan anyagokat is használni, amelyeket otthon tartunk. Az egyik ilyen alkotásom egy számítógépes egér, amely az egyik festményem központi eleme, és tapinthatóvá válik. Szeretek olyasmit felhasználni, amit egyébként kidobnék, és más formát adok neki. Egy tengerpartos képemhez a maradék zabkásából készítettem a köves tengerpartot. Hiszem, hogy ez az új irányvonal szemléletet formálhat. Akár azt is mutathatja: attól még, hogy az ember hátránnyal él, vagy megváltozott élethelyzetbe kényszerül, kiteljesedhet, alkothat, ugyanúgy, mint az ép társai.
A festészet mellett több zenei projekted is van, amelyekben kombinálod a különböző irányzatokat. Mesélj ezekről!
Különböző zenei stílusokat – pop-, rockzene, egy kis reggae, versfeldolgozás rap-alapra, népdal, elég zúzós, rockos zene – játszunk. A fő zenekarom, a Manna Dala popalapokon nyugszik, és most jönnek ki az új dalaink, valamint az új klipünk is. Kicsit lassan alakul, mert mindenki több lábon áll, viszont jó, hogy mindannyian más zenei stílusból jövünk, és ezeket kombináljuk.
Ami a hangszerek kezelését illeti: nyilván ugyanúgy játszom a gitáromon, a basszusgitáromon és a zongorámon, mint régen, de egy picit azért módosítottunk. A gitárom nyakára domború pöttyöket szereltünk, amelyek a koncertek hevében jól jönnek az ujjaimnak, irányt mutatnak, hogy hirtelen hová kell nyúlnom. Otthon van egy kis zenei stúdióm, ahol gyakran veszünk fel dalokat a zenekaraimmal, de emellett saját projekteket is futtatok, és sokszor összedolgozom budapesti előadókkal is. Mivel a stúdióm akadálymentesített, minden hangszert fel tudok venni otthon, igaz, ehhez szükség volt egy olyan stúdióprogramra, amelyet teljesen vakon is lehet használni. Hálás vagyok, mert így a zene is megmaradhatott az életemben.
Sőt, a zene nemcsak megmaradt, hanem új utakat is találtál általa, mégpedig a látvány irányába. Ez elég nagy kihívásnak tűnik…
Szeretek mindenféle kollaborációkat készíteni, akár zenei stílusokon belül is. A népzene kulcsfontosságú az életemben, miközben csupa tetoválás vagyok, és a rockzenét is kedvelem. Zenélés közben magamat adom. A tapasztalatokat a mostani zenekaraimba is próbálom bevinni. Van egy nemrégiben indult projektem, ami a Blind Vision nevet kapta. Ezzel szemléletformáló művészetet próbálok csepegtetni a köztudatba. Többféle művészeti ág összekapcsolását próbálgatom, egyedül rögzítem a dalokat, és vendégénekesekkel lépek színpadra. Az első dal, amely nemrég jelent meg, a Nincsenek szavak, ami a népzene és a modern pop-rock megoldások kompozíciója. A Blind Vision projektemmel az a célom, hogy egyszerre adjak vizuális és zenei élményt olyan művészekkel közösen, akik teljesen más területekről jönnek, mégis fontos számukra a szemléletformálás. Van továbbá egy átalakult harmadik projektem, a Varázsceruza, amelyben Pásztor Annával és Szebenyi Danival dolgoztam együtt. Ez egy mentorálási program volt, ahol elkészítettünk három dalt; a Márti dala újradolgozását és két sajátot is, a munka pedig most koncertekkel folytatódik.
Már-már hihetetlen, hogy jut ennyi mindenre időd, de még nincs vége a sornak: a Csongrád-Csanád Megyei Vakok Egyesületében elnökségi tag vagy. Honnan jött az indíttatás, hogy bekapcsolódj a civil szervezeti életbe?
Szerettem volna egyfajta hidat képezni olyan egyesületek és alapítványok között, ahol fontosnak tartják az újításokat. Az akadálymentesség már sokat fejlődött a nagyobb városokban, de a vidék ebből a szempontból eltér. Szegeden és Budapesten például a tömegközlekedési eszközök folyamatosan beszélnek, a taktilis jelzések is egyre jobbak, ami fontos egy látássérült embernek a fehérbot használatakor. Egyre több tömegközlekedési eszköz készül alacsony padlózattal, ami szintén nagy segítség. Úgy érzékelem, hogy a magyar társadalom egyre nyitottabb a fogyatékossággal élő emberek iránt és viszont. Egyesületi szinten mi is igyekszünk hírt adni az újításokról, majd azokat helyi szinten adaptálni. Aktuálisan például azon dolgozunk, hogy Szegeden is legyenek beszélő és hangjelzést adó közlekedési lámpák. Ezeket távirányítóval lehet vezérelni, az eszköz kis helyen, akár zsebben is elfér, segítségével pedig a vak ember meg tudja állapítani, hogy hol van a lámpa, amely aztán hanggal jelzi, ha zöldre váltott. Az egyesületi munka jelentős részét teszi ki az olyan információk és lehetőségek összegyűjtése és megosztása, amelyek a látássérült emberek mindennapjait könnyebbé teszik. Ez erős motiváció arra, hogy a megyei egyesületben tisztséget vállaljon az ember.
A munkában és az élet sok egyéb területén egy kutya is segíti a mindennapjaidat…
Igen, Szeder. Egy fekete labrador, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vakvezetőkutya-kiképző Központja által kiképzett vakvezetőkutya. Rengeteg helyre jön velem, még koncertekre is. Egy igazi szeretetgombóc. Nagyon sokat segít nekem a közlekedésben, de abban is, hogy ne lustuljak el, hiszen rengeteget kell vele törődni, amiért cserébe sok pozitív energiát ad. Én is így állok az élethez, nem szeretem sajnáltatni magam. Segíteni szeretnék az embereknek, és örömmel tölt el, ha a példámból erőt tudnak meríteni.
Tóth Andrea
A teljes folyóirat az MVGYOSZ webáruházában vásárolható meg.
