Egy évvel ezelőtt, 2024. február 20-án vehették újra birtokba a látássérült emberek az MVGYOSZ felújított székházát. Az ünnepségsorozat népszerű és nagy látogatottságú programeleme egy operett gála volt, melyen örökzöld slágerek csendültek fel. A hagyományt folytatva idén is zenés kiruccanásra hívja a szövetség az operettbarátokat a megszépült Hermina úti székházába.

Ugyan még bőven a tél közepén járunk, de reményeink szerint február végére már érezhető lesz a közeledő kikelet. Ha nem így lesz, akkor sincs baj, mert a népszerű operettslágerek akkor is a tavasz üzenetét közvetítik, ha az időjárás még kicsit várat magára.

A „Hangról hangra” – tavaszköszöntő zenés délutánon új és régi fellépőket is köszönthetünk a színpadon, körünkben lesz a Vakrepülés Színtársulat, akik ismert könnyűzenei slágereket és saját dalokat adnak elő. Újra velünk ünnepel Szendi Szilvi, a Budapesti Operettszínház művésze, az MVGYOSZ centenáriumi évének egyik nagykövete, Dezső Ágota énekes, színész és Laki Péter, a Budapesti Operettszínház vezető táncos-komikusa, aki operettek mellett musicalekben és operákban is rendszeresen játszik.

Helyszín: az MVGYOSZ székháza (1146 Budapest, Hermina út 47.)
Időpont: 2025. február 20., csütörtök 14:00 óra

A belépőjegy 1500 Ft, melyet elővételben az MVGYOSZ webáruházában és személyesen a Segédeszközboltban lehet megvásárolni.

A zenei program mellett lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre is, a helyszínen a rendezvény ideje alatt és után büfé üzemel 18:00 óráig.

Ráadásként a szerencsések biztos nem távoznak üres kézzel, mivel a rendezvényen „zsákbamacska” ajándékok elnyerésére is lehetőség lesz.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, partnert és támogatót! Ünnepeljük együtt az MVGYOSZ visszaköltözésének első évfordulóját.

dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető