Hallgatóink által nekünk küldött AI zenék és szoftveres videóelemzés mellett egy olyan portált nézünk meg behatóbban, amely arra hivatott, hogy megkönnyítse a kommunikációt a páciens és orvosai közt.
Műsorunk elején a hallgatói levelek mellett olyan alkotásokat hallgatunk meg, amelyeket hallgatóink számunkra készítettek az előző adásban bemutatott, zenegeneráló mesterséges intelligencia segítségével. Ezt követően foglalkozunk a PiccyBot nevű alkalmazással, amely immáron rövid videók hangos narrálására is képes, segítve ezzel a látássérült felhasználókat, végül górcső alá vesszük az Erodium nevet viselő szolgáltatást.
Az Erodium lényegét tekintve egy honlap, melynek egyetlen célja, hogy összekösse a beteget és orvosait. Nem állami fenntartású szolgáltatásról van szó, így a rendszer használata nem minden orvosnál és egészségügyi intézményben áll fenn, az orvosok maguk dönthetnek a portál alkalmazásáról. Amennyiben az adott orvos használja az Erodiumot, a beteg a részére adott Erodium kártya segítségével képes bejelentkezni a rendszerbe, ahol megnézheti orvosa rendelési idejét, recept és egyéb kérelmeket írhat közvetlenül kezelőorvosának, de akár egyéb üzenetváltások is megvalósulhatnak a felek közt. A portál az időpontfoglalást is lehetővé teszi, tesztünk során egyedül itt futottunk bele anomáliába, minden további részlet a ma esti műsorunkban lesz hallható.
Az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány Gépház című informatikai magazinműsora ma este is várja Önt, tartson velünk!
Mikor? 2025. február 7-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u
Rauch Róbert
műsorvezető