A SuperSense névre keresztelt, jelenleg iOS-re elérhető mobilapp megpróbálja ötvözni más kisegítő appok funkcióit, és azt ígéri, hogy felolvas, pénzt azonosít, környezetet detektál.
Péntekre esedékes adásunk intrójaként ezúttal is hallgatói levelek szolgálnak, ennek eredményeként olvasunk AI által átköltött és megcsúfolt verset, beszélgetünk az audiokábelek helyes használatáról, vagy épp a zenei tartalmakat érintő szerzői jogokról.
Mindezek után beizzítjuk heti appunkat, amely egy meglehetősen telített piacon próbál valami újat mutatni. A SuperSense egy sokadik, vak felhasználóknak segíteni próbáló mobilapp, amely jelenleg iOS-re érhető el. A szoftver alapvető működési elve, hogy a mobilkészülék kameráját és egyéb, a környezetet azonosítani képes szenzorait használja ahhoz, hogy felhasználójának információkat nyújtson. Rendelkezik – a teljesség igénye nélkül – kameraalapú gyors OCR felolvasóval, dokumentumszkennelővel, bankjegydetektálóval, illetve olyan funkciókkal, amelyek segítségével a környezetünkben lévő tárgyakat, vagy épp a közlekedéshez használható elemeket térképezhetjük fel.
Az app sokat ígér, adásunkból pedig kiderül, mi valósul meg ezen ígéretekből.
Teszteljünk együtt, tartson a Gépházzal, az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorával!
Mikor? 2026. május 22-én, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u
Rauch Róbert
műsorvezető