Május 21-én 10:00 órai kezdettel rendezte meg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége éves küldöttgyűlését a Hermina úti székházában. Az eseményen dr. Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter szólalt fel először, majd az elnöki köszöntőt követő napirendek megtárgyalása során a küldöttek elfogadták a felügyelőbizottság beszámolóját, az MVGYOSZ 2025. évi szakmai, számviteli beszámolóját és a közhasznúsági mellékletet.

A miniszter köszöntőjében elmondta, hogy a Szociális és Családügyi Minisztériumon belül kiemelt figyelmet kap a fogyatékossággal élő személyek ügye. Hangsúlyozta továbbá, hogy sürgető feladatának tekinti a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény átfogó módosítását és a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezménnyel való összehangolását. Kiemelte, hogy munkájuk során számítanak a fogyatékossággal élő személyek szervezeteire a “semmit rólunk nélkülünk” elv jegyében.

Miniszteri beszéd küldöttek elnöki asztal1200x630

A miniszter megnyitó beszédét követően a küldöttgyűlés megkezdte munkáját. Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, és háláját fejezte ki Kátai-Németh Vilmosnak azért, hogy számtalan hivatalos programja mellett időt szakított arra, hogy találkozzon az MVGYOSZ tagegyesületeinek küldöttjeivel.

A küldöttek a szavazatszámláló bizottságba Böröczffy Istvánt, Forgács Sárát és Vass Istvánt, jegyzőkönyvvezetőnek Sztakó Krisztinát, jegyzőkönyv-hitelesítőnek pedig Oláhné Dávid Erikát és Bencze Gábort választották meg.

A következő napirendnél a felügyelőbizottság elnöke, dr. Várkonyi Julianna elmondta, hogy az FB áttekintette a szövetség beszámolóit, a dokumentumokat megalapozottnak és részletesnek ítélte, és azokat elfogadásra javasolja a küldöttgyűlésnek. A felügyelőbizottság beszámolójának elfogadását követően került sor a szakmai és a számviteli beszámoló megtárgyalására. A küldöttek által feltett kérdéseket az elnök mellett Gasparicsné Nagy Zsuzsanna gazdasági vezető és Ollé-Németh Orsolya szakmai vezető válaszolta meg. Az MVGYOSZ 2025 évi szakmai és számviteli beszámolóját, illetve a közhasznúsági mellékletet a jelen lévő küldöttek elfogadták.

Szavazás

A beszámolók elfogadását követően a résztvevők jelölőbizottságot állítottak fel, mivel az MVGYOSZ alapszabálya kimondja, hogy a tisztújítást követő első küldöttgyűlésen meg kell választani a jelölőbizottságot, annak érdekében, hogyha időközi tisztújítás válik szükségessé, akkor ennek okán ne kelljen rendkívüli küldöttgyűlést összehívni. Szintén a most megválasztott jelölőbizottság feladata lesz a 2030-as teljes tisztújítás előkészítése.

A jelölőbizottságba az alábbi személyeket választotta meg a küldöttgyűlés: Ádász István, Fóris Norbert, Földi Gyula, Gyurka Anna, Pesti Zoltánné. A jelölőbizottság póttagja Török Ilona lett.

A küldöttek döntöttek a PKI Könyvvizsgáló Kft. éves díjazásáról is.

Terem résztvevőkkel középről fotózva

Az esemény utolsó harmadában az Egyebek napirendi pontnál a szervezet működésével és az országos érdekképviseleti munkával kapcsolatos felvetések hangzottak el. Többek között javaslat érkezett a vezetőség felé az épület bejáratának akadálymentesítéséről, a MÁV járatain a fedélzeten történő jegyvásárlás lehetőségéről és a pótdíjak módosulásáról, a látássérült emberek életvitelt segítő eszközeinek lehetséges áfa-csökkentéséről, az MVGYOSZ szerviz szolgáltatásának díjairól, a Gondosóra program fogyatékossággal élő személyekre való kiterjesztéséről, a tagnyilvántartó rendszer fejlesztéséről, jelzőbotok 3D-nyomtatással történő gyártásáról és egyéb, a látássérült emberek közösségi életét fellendítő és a fiatalok bevonását célzó tevékenységekről.

Hegedűs Katalin
kommunikációs munkatárs