Magony Zsuzsanna textil- és öltözéktervező iparművész. Munkásságáról, családjáról, felolvasói élményeiről, a koronavírus válságos időszakáról mesél.
Magony Zsuzsanna vagyok. Textil- és öltözéktervező iparművész. Jelenleg éppen a tervezői lét és az anyaság között egyensúlyozok.
2006-ban diplomáztam a MOME Textil Szakán, bőr szakirányon, 2007-ben a MOME Design Menedzser Szakán, design menedzserként, és a BMF Ruhaipari Mérnök Szakán, ruhaipari mérnökként. Voltam Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíjas három évig, amire nagyon büszke vagyok, és a diplomamunkámmal, amelyben táskává alakítható kabátokat terveztem, elnyertem a Magyar Formatervezési Díjat. Egyébként ennek a diplomamunkának a továbbfejlesztése volt az a táskapulcsi, amiből néhány darab a Vakok Intézetének utazó kiállításán is szerepelt, Móga Erzsébet koordinálta, ha jól tudom. Mindez már jó régen volt. Azóta tervezőként dolgozom. Nagyon változatos munkáim vannak a saját kollekciótól a vásározáson keresztül a megrendelésekig, mindig amerre sodor az élet, vagy amit kitalálok magamnak. Ruhákat tervezek és varrok, valamint táskákat, de van, hogy jelmezeket, babákat, még cipőt is, ami van! Dolgoztam mostanában filmekben a kellékes és a ruhás részlegek határvonalán, ami rettentő izgalmas, és csodás munka volt! (Magony Zsuzsanna nevű blogom van, de alig töltöm, és Zsiemankaje Alkotóműhely néven dolgoztunk a férjemmel, de azt a céget meg bezártuk. De ezek mind megtalálhatók a neten.)
Harminckilenc éves vagyok. A férjemmel boldog házasságban élünk. Két kisfiam van, nyolc és hatévesek. Nekik születésük óta minden nap rengeteget olvasok, így nagyjából belejöttem, mire ahhoz a ponthoz érkeztem az életemben, körülbelül két, vagy három éve, hogy már volt egy kis időm újra dolgozni, de a munkám kifutott alólam. A vendégeim lényegében elfelejtettek, kevés megrendelésem volt, és ezzel párhuzamosan elkezdtem azon gondolkozni, mit kezdjek magammal.
Ilyenkor én mindig előveszek egy papírt, és leírom, hogy mi minden van, amit elkezdtem, de nem fejeztem be, illetve, amire vágytam, hogy megtegyem, de nem tettem meg. Ezt Szepes Máriától tanultam, a Fény mágiája című könyvben szerepel: ez az önbizalom visszaszerzésének egyik módja. Többször alkalmaztam az életem irányának helyrebillentésére, sikerrel.
Szóval megírtam a listámat, amin szerepelt az is, hogy felolvasó legyek. Az internetes tartalommegosztó oldalakon sokat hallgattam hangoskönyveket, és hát valljuk be, nem mind élvezhető. Úgy éreztem, én ezt jobban csinálnám! Ma már persze tudom, hogy ez nem így van! Felolvasni nagyon nagy kihívás, az ember hangja pedig egyáltalán nem olyan, mint szeretné. Sok függ az aktuális hangulatomtól és a kedvemtől is. Ráadásul én olyan ember vagyok, aki még egy kutyás reklámon is elsírja magát. Még életemben nem voltam olyan ovis vagy iskolás előadáson, amit nem zokogtam végig, úgyhogy nekem ezzel az „elsírom magam” magatartásommal is meg kell küzdenem minden egyes felolvasás alkalmával.
Lényeg a lényeg. Megfogalmaztam, hogy ezt szeretném végre megvalósítani az életemben. Még utána is jártam a jogi hátterének, és beleütköztem az Artisjusba, a szerzői jogokba és hasonló unalmas jogi kifejezésekbe. Megpróbáltam elindítani egy könyv felolvasásához szükséges engedélyeket, de csak az érdeklődésig jutottam. Nekem ez nem menne, annyira bonyolult, merev és unalmas.
És ekkor, csodák csodája, felugrott a facebookon az alakuló, vagy frissen alakult egyesület hirdetése. Felolvasókat keresnek! Szuper! Felolvastam a kishercegből a kért részt, tudjátok, az üzletembereset. Persze háromszor, mert mindig elsírtam magam. De legyen ez titok! Elküldtem, és bevettek a csapatba. Örökké hálás leszek a Bodor Tibor Kulturális Egyesületnek, hogy áldásos munkájukkal megteremtették a helyzetet, amiben ezt a vágyamat megélhetem!
Ebben az időben hónapokig semmi munkám nem volt, tényleg, semmi. A gyerekek már oviban, végre, én pedig két dologgal töltöttem ki az időmet, amíg a megrendelésekre vártam. Az egyik egy DIY blog írása volt, egy kis pályázat, ami motivált, megmozgatta a berozsdásodott kreativitásomat, lecsapolta a sok, évek óta bent ragadt, ilyen olyan ötleteket, amik csak foglalták a memóriámat, és rendszert vitt a hétköznapokba. (Ecset és Tűpárna a blog címe.) A másik pedig a felolvasás volt. Minden nap kilenc percet olvastam fel Berg Judit: Panka és Csiribiri című csodálatos mesekönyv sorozatából.
Kár, hogy az ember nem bírja elviselni a bizonytalanságot, mert így ez egy alapvetően szomorkás és stresszes időszak volt. Pedig utólag visszagondolva csodás, és rendkívül rövid periódusa volt az életemnek.
Most, hogy a koronavírus miatt átmenetileg ismét megcsappant a megrendeléseim száma, és a férjem is hasonlóan járt, már tudatosan alkalmazom az ebből az időszakból eredő tapasztalatot: vagyis hogyha jól élem meg, ez egy csodálatos, vissza nem térő, bensőséges időszaka lesz az életemnek: áldás, és nem átok.
Úgyhogy, manapság minden percét kiélvezem, hogy huszonnégy órában együtt vagyok a kis családommal. Élvezettel mosok, főzök, takarítok, együtt tanulok a nagyobb kisfiammal, beszélgetek a kicsivel, a fennmaradó egy-két órámban szájmaszkokat varrok, és ha kizökkenek a lelkesedésből, mert elfáradok, emlékeztetem magam, hogy el ne felejtsem, hamarosan véget ér ez az időszak, és ismét a rohanás lesz a fő profilunk, ezek a bensőséges dolgok pedig a perifériára szorulnak. Persze, csak akkor, ha hagyjuk.
De visszatérve a rövid kis felolvasó munkámhoz, a következő vállalásom Mozart Levelezések és Dokumentumok volt. Édes Istenem! 700 oldal apróbetű, levelenként tíz-harminc még apróbetűsebb hivatkozással. Azt hittem, sosem végzek. Aztán végül mégis sikerült!
A jelenlegi vállalásom a J. M. Barrie: Pán Péter. Az eredeti, teljes mese magyar fordítása. Csodálatos könyv, a gyerekeknek már felolvastam. A tavaly decemberi vállalt határidőm ellenére azonban nem haladok vele. Egyrészt, mert rengeteg munkám volt ősszel! Ez csodás hír, hiszen az alkotás az életem! Azóta pedig valaki mindig itthon van. Ilyen körülmények között pedig nem tudok olyan helyet találni a lakásban, ahol nyugodtan, háttérzaj nélkül olvashatnék. De amint tudom, folytatom a felolvasást!
A portrét szerkesztette és összeállította: Árvay Mária