A Gépház soron következő adásában az itthon talán legtöbbek által használt pénzintézet, az OTP Bank frissen megújult felületét mutatjuk be. Ebben az adásban az úgynevezett netbankra koncentrálunk, azaz a bank honlapján elérhető, webböngészővel működő bankolást tekintjük át.

Műsorunk első néhány percét ezúttal arra szánjuk, hogy informatikai történésekről beszélgessünk, kiemelve az NVDA képernyőolvasó napokban megjelent új verziójának néhány újdonságát, de többek közt a Google Meet-et érintő fontos változások is szóba kerülnek.

Majd át is nyergelünk e heti nagyobb témánkra, amely nem más, mint az OTP Bank teljesen új kezelőfelülete, amelyet idővel mind a honlapon, mind a mobilalkalmazásokban élesít majd a rendszer, így érdemes idejében megismerkedni vele.

A tőlünk megszokott módon lépésről lépésre végigmegyünk a honlapon az új netbank használatba vételének mikéntjén, majd ugyanígy a gyakorlatban mutatjuk be az utalás folyamatát, a számlatörténet áttekintését, vagy épp a bankkártya beállításokat és számos egyéb más szolgáltatást.

Szerezzen ezen a héten is friss és naprakész információkat az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány informatikai magazinműsorából, a Gépházból!

Mikor? 2021. július 16-án, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor.
Hol? Az online hallgatható Hobby Rádióban, melyet a www.hobbyradio.hu weboldalon érhetnek el.
A hallgatás linkje: www.hobbyradio.hu/play
Winamp-ba vagy egyéb zenelejátszó alkalmazásba illeszthető hivatkozás:
http://www.hobbyradio.hu/hobbyradio.m3u

Rauch Róbert
műsorvezető