Beszélgetéssorozatunk olyan önkéntes felolvasókkal készül, akik a Bodor Tibor Kulturális Egyesületben dolgoznak, s örvendeztetnek meg bennünket újabb és újabb hangoskönyvekkel. Fogadják az interjúkat olyan szeretettel, amilyen örömmel felolvasóink nyilatkoznak!
– Kérem, meséljen egy kicsit magáról, mindennapjairól, élete fontosabb eseményeiről.
Szegeden születtem, édesanyám egyedül nevelt fel engem és nővérem. Minden segítséget megkaptunk tőle. Bátorított és hagyott álmodni bennünket, és mindig büszkén beszélt rólunk. Báboztam, irodalmi szakkörre jártam, énekeltem, verseltem. Észrevétlen boldogságban nőttem fel. Közgazdasági szakközépiskolába jártam a biztos jövőért, és emellett beiratkoztam egy irodalmat pártoló klubba, és felvételt nyertem az akkor alakult Minerva Színpad társulatába, mely révén a Szegedi Nemzeti Színház is foglalkoztatott bennünket. Szavalóversenyeket nyertem, a díjakból kis kiegészítéssel Moszkva-Leningrád utazásra is futotta, ami sokat jelentett nekem. Kétszer felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de nem jártam sikerrel.
Ám a közgazdasági végzettséggel nem volt nehéz elhelyezkednem. Férjhez mentem – ez évben lesz a 45. házassági évfordulónk -, és két gyermekünknek bölcsész, illetve jogi diplomája van. Eddig öt unokánk született. Munka mellett főiskolát, újságíró iskolát végeztem és középfokú nyelvvizsgát tettem angolból.
A szegedi Dél-magyarország napilapban jelentek meg írásaim és a Fiatal Művészek dráma pályázatán második lettem.
Négy munkahelyem volt, utóbb majd 25 év önkormányzatnál, ahol szintén pénzügyi területen dolgoztam. Férjemet munkahelye 2007-ben Budapestre irányította. Ekkor a szegedi önkormányzattól áthelyezéssel kerültem a pesterzsébeti önkormányzathoz és onnan mentem nyugdíjba.
– Mit jelent az ön számára az olvasás, a könyv szeretete?
Mindenhová viszek magammal könyvet. Lehetne az olvasást szórakozásnak is mondani, de a könyvben a szavak nem csak „repülnek”, sokszor marnak és csípnek. A jó könyv eléri, hogy megszűnik körülöttem a világ. Hihetetlen dolgok derülnek ki az életről és a vége felirat után akár folytatni is lehet a történetet. Amit olvasok, annak képi világa mindig megjelenik előttem. Gyerekként is ez motivált. Amíg korom miatt tilos volt sokáig fent lenni, sokszor szöktem ki olvasni éjjel a fürdőszobába, vagy zseblámpával olvastam a takaró alatt. Emlékszem, milyen megrökönyödést váltott ki, mikor madarászni mentünk, és a Jules Verne sorozat épp aktuális Sándor Mátyását előhúztam a kabátom alól.
– Gyerekként hogy állt a kötelező olvasmányok kérdéséhez?
Gyerekként volt, hogy előbb olvastam el a kötelező irodalmat, mint feladták volna. Ideje korán rájöttem, mi a szerepe, hogy a könyvnek van eleje, közepe és vége. Volt kötelező, amit nem szerettem olvasni, mert nem állt közel hozzám, idejétmúltnak tűnt. Furcsállottam, hogy minden könyvet férfi írt. Az elemzéseket nem szerettem. Úgy éreztem, műveket boncolunk, pedig jól érthető miért íródott; ki, hol, mit, miért mondott. Értettem én, hogy szükséges elemezni, alapokkal tisztában lenni, és nem csak a jó jegyért. De az ember nem azért süt kenyeret, hogy morzsáira szedje! És nyelés után nem is figyel arra, hogyan emészti meg. Jóval később fogalmaztam meg magamnak, miért fontos az elemzés és az, hogy olvasás közben ne csak az abszolút elfogadás, de a kritikus szemléletmód, a gondolkodás is jelen legyen. Szempont, hogy tudjunk választani és az általános műveltség mindenben visszaköszön. Ma már tudom, milyen cipót szeretek és jól megrágva nyelem le az apró falatokat.
– Hogyan került kapcsolatba a Bodor Tibor Kulturális Egyesülettel?
Egy internetes oldalon fedeztem fel 2017 nyarán a felhívást, felolvasókat keresnek. Rögtön tudtam, hogy jelentkezni fogok. Megfogott a kezdeményezés. Mert szép, nemes a cél, mert szeretek hangosan olvasni, és mert hangos olvasás közben én is jobban odafigyelek.
A sors úgy hozta, hogy 2018-ban a jobb szemem kétszer műtötték. A szálak az érintettséggel szorosabbak lettek és még elhivatottabb lettem a felolvasás iránt.
– Milyen témában olvas fel szívesen?
Az első könyvválasztásom Rohinton Mistry India: India c. könyve volt. Mestermű. Családok generációjának fordulópontjai szemléltetik a számunkra ismeretlen, elképzelhetetlen kasztrendszert. Több órás hallgatnivaló.
Jodi Picoult „Szelíd vadak” című könyve és folytatása a „Találj rám” az elefántok veszélyeztetett helyzetét szövi történetbe. Mindkét könyv megható, de a „Találj rám” már misztikus és nem várt meglepetést kínál, amikor az utolsó oldalakon más megvilágításba helyezi az addig olvasottakat. E két könyvet a „felolvasási igény” listáról választottam.
Kazuo Ishiguro Nobel díjas író Noktürnök című könyve, mely az első novelláskötete, a zene dallamára lett felfűzve. Élmény volt olvasni.
Az ifjúság mitológiai szemléletét élvezetes humorral csiklandozó könyv a Rick Riordan által írt „Percy Jackson és a görög istenek”. Szerintem kihagyhatatlan.
Minden nap kerül a kezembe könyv, amire azt mondom, ezt is fel kellene olvasni.
– Milyen a jó felolvasó?
Nehéz kérdés. A pontos választ nem tudom, én is folyamatosan tanulom. Az biztosan jó, ha nem géphangot hallgatunk. De szerintem egyre inkább megjelenik a minőség iránti igény. A hang iránt, ami megfog. A hangsúly iránt, ami helyére kerül. A szép, dallamos, nem éneklő olvasás iránt.
Úgy gondolom, a jó felolvasás élménye akkor jöhet el, amikor nem a felolvasóra figyelünk, hanem a könyvre, ami épp hangosan szól. És a végén megállapítjuk: Ez olyan jó volt! Az írott mű életre kelt!
– A külföldi, idegen nevek kiejtése okoz-e gondot, nehézséget?
Az angol nyelv ismerete sokat segít, de a kiejtést mindig ellenőrzöm, még ha biztos vagyok magamban, akkor is. Más nyelveknél is segít a fordító program, mert a szavak kiejtését is meg lehet hallgatni.
– Milyen tervei, vágyai vannak a közeljövőt illetően?
A budapesti évek alatt láttam hozzá gyerekkori álmaim megvalósításához. Az eltelt idő hasznomra volt. Sokat tanultam, képeztem magam és elértem, hogy ma már szinkronizálni is hívnak. A Hevesi Sándor Színtársulat tagja vagyok, és ez is rendszeres elfoglaltságot, tanulást jelent. És teremtek időt arra is, hogy hangoskönyvet olvassak. Az unokáimmal foglalkozom, amikor csak lehet. Például majd egy órás családi színielőadást rendeztünk a „Varázsital” húzott változatával. Téli-nyári közös programokat szervezünk, jövünk-megyünk az országban. Emellett írok. A gyerekeknek mesét, a nagyobbaknak időszerű miniatűröket, szösszeneteket. Mindehhez jó időbeosztás és támogató együttműködés szükséges, amely szerencsémre adott. A vágyam? A szívem csücske a szinkron. Azt szeretném, ha minél többször hívnának. Ott is szeretek más bőrébe bújni.
Jó egészséget, örömökben gazdag, aktív éveket kívánok az olvasók nevében is!
Az interjút készítette:
Árvay Mária
