Száznál is több könyvet köszönhetünk Szilviának, regények, mesék, tanulságos történetek születtek meg felolvasása nyomán. Ismerjük meg őt közelebbről!
Lencsés Szilvia
– Kérem, mondjon nekünk pár szót magáról, elfoglaltságairól, kedvenc időtöltéseiről, stb.
– Lencsés Szilvi vagyok, három gyermek édesanyja. Csömörön élek a családommal. A helyi általános iskolában dolgozom alsós osztályfőnökként, felsőben pedig matematikát tanítok. Ezen kívül a csömöri Német Nemzetiségi Önkormányzatban is dolgozom alelnökként. Szeretem a természetet, óvom a környezetem. A családom számára szívesen főzök itthon szappant, házi mosószert, ha időm engedi különböző növényi kivonatokat, kencéket készítek.
– Mik azok a tulajdonságok, melyek leginkább jellemzők önre?
– Szeretem a gyerekeket, szeretek velük dolgozni. Hiszem, hogy minden gyermek egy egyedi csoda, tele lehetőségekkel. Nekünk, pedagógusoknak az a feladatunk, hogy megőrizzük bennük természetes kíváncsiságukat, és terelgessük őket az útjukon. A tanítás során lehetőségünk van a gyerekektől tanulni, akik még tiszták és ártatlanok, és tükröt tartanak felénk. Ha fejlődni akarunk, csak bele kell nézni ebbe a tükörbe.
Gyermekkorom óta szeretek olvasni. Mindenevő vagyok, sokféle téma felkelti az érdeklődésemet. Szívügyemnek tekintem, hogy tanítványaim megtanuljanak és megszeressenek olvasni. Igyekszem a kortárs írók munkásságát figyelemmel kísérni, hogy a klasszikus irodalom mellett a mai írók könyveit is megismerjem.
– Hogyan került kapcsolatba a Bodor Tibor Kulturális Egyesülettel?
– Öt évvel ezelőtt, egy akkori tanítványom édesanyjával, Bihari Rékával kezdtük el a Kulturális Összeesküvés mozgalmunk keretén belül értékmegőrző és értékteremtő tevékenységünket. Első évben az iskolai könyvtár könyvállományának bővítését tűztük ki célul, majd a helyi óvodának is gyűjtöttünk könyveket. Réka azóta kedves barátom lett, Tőle hallottam először a Bodor Tibor Kulturális Egyesületről. Az ő javaslatára a tavalyi évben a Vivicittán meghirdettük a „VAKmerő kihívás: Hangoskönyv a Te hangoddal” akciót. Az volt a célunk, hogy népszerűsítsük az egyesületet, és gyarapítsuk a felolvasók táborát. Közben mi magunk is elkészítettük próbafelvételünket, és mindketten sikeresen vettük az első akadályt. Azóta aktív felolvasók vagyunk.
– Milyen könyveket olvas fel szívesen?
– Mivel pedagógus vagyok, az a célom, hogy a vak gyermekek számára minél több gyermek és ifjúsági irodalom elérhető legyen a hangoskönyvtárban. Ezért szívesen olvasok fel mesekönyveket, gyermek- és ifjúsági regényeket. A tavalyi évben kb. 60 könyvet olvastam fel, amelyek többsége már hallgatható. Vannak közöttük rövidebb történetek, és felnőtteknek szóló regények is.
– Milyen támogatást kap az egyesülettől?
– Nagyon sok támogatást kapok az egyesülettől. A csatlakozás után az egyesület elnökétől, Puskás Kata Szidóniától és az alelnöktől, Helle Maximilliántól is pozitív visszajelzéseket kaptam, amelyek átsegítettek a kezdeti bizonytalanságon. Az első körben jutottam diktafonhoz, ami megkönnyíti az otthoni munkát. A havi felolvasó találkozókon lehetőségünk van kérdezni, megbeszélni a felmerülő problémákat. Az egyesület Facebook csoportjában is csupa segítőkész emberrel találkoztam. Büszke vagyok arra, hogy ehhez a nagyszerű csapathoz tartozhatok.
– Látássérült hallgatókkal tartja a kapcsolatot?
– Igen. Maxival, Annamarival, Ildikóval rendszeresen beszélünk személyesen, telefonon vagy interneten.
– Van-e olyan könyv az életében, amely meghatározó jelentőségű és miért?
– Sok könyv volt meghatározó az életemben, talán választani se tudnék közöttük. Ha mégis ki kell emelnem egy olvasmányt, akkor William Golding: Legyek ura című könyvét emelném ki. 16 éves koromban olvastam, amikor az ember a legbefogadóbban áll a világ dolgaihoz, és mélyen megérintett a szigeten rekedt gyerekek viselkedése, jelleme.
– Részt vett már látássérültek mindennapjait bemutató rendezvényen?
– Már gyermekkoromban kapcsolatba kerültem látássérült emberekkel. Édesanyám szabadidejében Braille-írógéppel másolt vakok számára könyveket. Én is megtanultam a Braille-ábécét, és lassan, betűzgetve képes voltam elolvasni a jeleket. Mióta pedagógus lettem, fontosnak tartom, hogy tanítványaimat elfogadásra, megértésre, segítségnyújtásra neveljem. Ezért minden osztályommal elmegyünk a láthatatlan kiállításra, hogy egy kicsit megtapasztaljuk a látássérültek életét.
– Mit üzen az olvasóknak?
– Minden felolvasáskor arra gondolok, hogy a könyvem majd valaki örömmel hallgatja meg egyszer. Ezért a felolvasás alatt hihetetlen szeretettel telik meg a lelkem. Azt kívánom az olvasóknak, hogy hallgatáskor ők is érezzék lelkükben ezt a szeretetet.
Szerintem, mindannyian, akik a felolvasását hallgatjuk, érezzük ezt a szeretetet és lelkesedést. Köszönjük!
Árvay Mária
