A MVGYOSZ mintegy negyed évszázada jogosult az SZJA 1 százalékok gyűjtésére és felhasználására. A szövetség az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tematikus Facebook-kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy az adózók 1 százalékos rendelkezései hogyan és miben segíthetik a szervezet országos feladatellátását.
Az SZJA egyik 1 százalékával magyarországi egyházakat vagy kiemelt költségvetési előirányzatokat támogathatunk, míg a másik 1 százalék felajánlásával arra jogosult civil szervezeteket segíthetünk céljaik megvalósításában.
Az 1% felajánlása olyan támogatás, amely az adózóknak egyáltalán nem jelent plusz kiadást, ugyanakkor az érintett civil szervezet, így például az MVGYOSZ tevékenységét a sok kis 1% nagy mértékben segítheti.
Néhány héttel ezelőtt, az 1%-os kampány felvezetéseként 13+1 indokot soroltunk fel arra, hogy az adófizetők miért válasszák a rendelkezési nyilatkozatuk kitöltésekor az MVGYOSZ-t. Az idei Facebook-kampány részben kapcsolódik a cikkben felhozott indokokhoz, hiszen az elkövetkező hetekben az MVGYOSZ egy-egy népszerű szolgáltatását vagy a látássérült emberek által gyakran használt eszközöket személyesítik majd meg posztjaink.
Amennyiben az MVGYOSZ-t választja, akkor az Ön által idén felajánlott SZJA 1%-ból egy vak ember többek között fehérbothoz, beszélő karórához, vagy egy új hangoskönyvhöz, egy gyengénlátó személy magyar nyelvű nagybetűs számítógépes billentyűzethez, egy vakvezetőkutya élelemhez, gazdája egy új vezetőhámhoz és sok más, a látás hiányát áthidaló és a mindennapi életet segítő eszközhöz juthat.
Kérjük, hogy az idei adóbevallásának benyújtásakor Ön is adjon újabb 1 százalék esélyt az MVGYOSZ szolgáltatásainak! Ha minket választ, kérjük, ezt az adószámot írja be: 19002464-2-42.
Köszönjük az 1%-os felajánlást, valamint azt is, ha a kampányhoz kapcsolódó híreinket, posztjainkat megosztja a közösségi médiában.
Hegedűs Katalin
kommunikációs munkatárs