Idén is akadálymentesek lesznek augusztus 20-án a Szent István-nap fő rendezvényei – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön a közösségi oldalán közzétett videójában.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: mindenkinek joga van a méltó ünneplésre, függetlenül attól, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a mindennapokban.
A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány közötti együttműködési megállapodásnak köszönhetően idén is odafigyelnek az állami ünnep szervezői a speciális szempontokra – emelte ki.
Megfogalmazása szerint augusztus 20-án a Szent István-nap fő rendezvényeit “fizikailag és infokommunikációsan” is akadálymentesítik, így mindenki teljes joggal, méltósággal és örömmel élheti át a közös együttlét pillanatait. “Ünnepeljünk együtt, akadálymentesen, közösen. Isten éltessen, Magyarország!” – mondta Nyitrai Zsolt.
A videóban Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte: idén is készen áll minden arra, hogy augusztus 17-én este elkezdődhessen a Szent István-nap, Magyarország születésnapjának programsorozata, illetve az ehhez kapcsolódó események.
Kifejtette, hogy 19 rendezvényhelyszín, több száz program, és a végén, augusztus 20-án este, Európa legnagyobb és a világ egyik legnagyobb tűzijátéka várja az érdeklődőket, köztük minden fogyatékossággal élőt is.
A videó végén Nagy Vivien Európa-bajnoki bronzérmes bocciaversenyző azt mondta: “mozgássérült emberként külön öröm számomra, hogy idén is akadálymentesen tudjuk megtekinteni az augusztus 20-i tűzijátékot. Gyertek és ünnepeljünk együtt!”.
A videó a következő linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/share/r/izQjPQ93DUZKYKMs/?mibextid=UalRPS
Forrás: MTI