Tavasszal szúrt nekem először szemet Kollár László felolvasói termékenysége és két-három hetente katalógusba kerülő címeinek változatossága. A „Q ügyosztály” polársorozatot hol egy teremtéseposz, hol a „Rómeó és Júlia” tarkítja, Neil Gaiman fantasy-novellái kart karba öltve sétálgatnak Lisa Heathfield szívbemarkoló ifjúsági regényével, a Papírpillangókkal. Úgy éreztem, ideje megnézni, mi fő mostanában kedvelt felolvasónk nyíregyházi panellakásának boszorkánykonyhájában.
Iván Péter: Laci, éppen ma fejeztünk be egy közös munkát, Cormac McCarthy Útját vágtam tőled. A regény egy parttalan, alig központozott szövegfolyam, a felolvasónak gyakorlatilag újra kell tagolnia, menet közben kijelölnie a mondathatárokat. És mindezt úgy, hogy a Pulitzer-díjas posztapokaliptikus vízió tartalmilag is erősen igénybe veszi a pszichét. Óriási kihíváson vagy túl. Hogy érzed magad?
Kollár László: Remekül. Remekül, tényleg. Érzem, ahogy fokozatosan az összes sejtem irodalommal telítődik meg. Tudod, az én véremben nem csörgedezik eredendően a kultúra, de ha visszagondolok a könyvekre, amiket akár három-négy éve is olvastam: vállalhatatlanok. Egyre több szerző, egyre több stílus és tematika kerül a látóterembe, és egyre színvonalasabb irodalomra van igényem.
I.P.: És milyen jó, hogy velünk is meg tudod osztani ezt az ízlésedben beálló folyamatos finomodást. Próbálgatod magad rendesen a legkülönbözőbb műfajokban, van már a repertoárodban Shakespeare- és Szophoklész-dráma, krimisorozatok, sci-fik, de itt a Gilgames-eposz mellett Stephen Kingtől a „Cujo” vagy Carver minimalista novelláskötete.
K.L.: Tavaly télen bicajozás közben mások felolvasásai mellett hallgattam Orwell 1984-ét is Bodor Tiborral, akkor még fenn volt az egyik fájlmegosztón, és egyszerre csak felvillant bennem a szikra. Ez az, mondtam magamnak, ezt én is meg tudnám csinálni!
I.P.: Van arcod!
K.L.: Na várj. Megyek haza, álljon mindenki félre, itt az új Bodor Tibor, felolvasok a páromnak egy Stephen King-novellát csak úgy. Húzza nagyon a száját, őszerinte ez túl gyors, egybefolynak a szavak, nem tudom megfelelően elkülöníteni a beszélőket. Küldöm Maxinak a próbafelvételt lelkesen, kapásból dobja vissza, túl gyors, egybefolynak a szavak, nem tudom megfelelően elkülöníteni a beszélőket. Akkor ez kicsit helyrerántott. Elgondolkodtam, lassítottam, tagoltam, másodszorra már rábólintott.
Az első könyvemmel, ami a „Viharsziget” volt, jó sokat elbíbelődtem, sőt az elején egy technikai malőr miatt egyszer három órányi felolvasásom szállt el, újra kellett rögzítenem. Azt mondhatom, hogy tavaly ősz óta kezdtem el istenigazából a felolvasást.
I.P.: Túl vagy a huszadik hangoskönyveden, némelyik közülük tíz-tizenöt órányi hanganyag. Laci, honnan van neked ennyi időd?
K.L.: Nagyon szerencsés ember vagyok: a világ összes ideje az enyém. 2019 óta egy éjjeli menedékhelyen dolgozom havonta tíz napot, délután négy és másnap reggel nyolc között. Másodállásom nincs, beosztjuk a párocskámmal azt a pindurka keresetünket, ennyi. És úgy döntöttem, hogy a szabadidőmben ezt szeretném csinálni, a felolvasást. Meg lejárok bokszolni, kosarazni, futni, na jó, sétálni a Sóstóhoz, hogy ezzel is növeljem a vagyonomat. Tudod, mi az én vagyonom? Az életem összes hátralévő ideje. És ebből most már egy percet sem szívesen áldoznék olyan melóra, ami alapvetően értelmetlen, ami kizárólag a pénzszerzésről szól. Főleg, amióta kinyílt előttem a könyvek világa.
Önkéntes munka, szokták mondani. Hát ez nekem nem munka, én köszönöm szépen, hogy csinálhatom, hogy a könyvek közt lehetek. Amúgy igen, szeretek segíteni, de ne úgy, hogy a másik azt érezze, hogy most éppen segítenek rajta, most éppen hú de toleránsak vele. Tudod, Peti, engem egész életemben végigkísért a túlsúly, és nyilván nagyon nem tetszett, ha csúfoltak miatta, de az sem igazán, ha valaki túlságosan együttérző volt velem. Azt szerettem, ha az emberek pontosan úgy bánnak velem, mint a többiekkel. Nekem ez a „távsegítés” nagyon bejön, a következő évtizedekben ezt fogom csinálni.
I.P.: Ez a hangoskönyvtár hallgatói számára nagyon jó hír! De nem szigetelődsz el így túlságosan az emberektől?
K.L.: Én el AKAROK szigetelődni az emberektől. Kevesekkel tudok szót érteni, és ezekhez a bejáratott témákhoz, amikről általában beszélni kell, tévésorozatok, autók, foci, politika, már régen nem tudok kapcsolódni. Amúgy tudod, mi az érdekes? Én világéletemben azt hittem, hogy akkor élek, amikor a haverokkal elmegyünk berúgni, emberkedni, egyéb kisstílű csibészségek. Hát kiderült, hogy akkor élek, akkor élek igazán, amikor bekucorodom egy könyvvel a kis felolvasósarkomba, és a mondatok magukkal rántanak az író univerzumába.
I.P.: Azért nem remetésedtél el teljesen, hiszen a találkozóinkon mindig részt veszel.
K.L.: Titeket nagyon megszerettelek, a látássérült olvasókat és a felolvasótársakat is. Veletek valahogy mindig van beszédtémám, ami nem is csoda, irodalomszerető, kultúrára fogékony emberek gyűlnek a hangoskönyvtár köré. Annak viszont egy kicsit örülök, hogy most az online térbe költözik a találkozó, ugyanis ezekben a hónapokban drasztikus fizikális átalakuláson megyek keresztül. Nagy fogadalmam, hogy száz kiló alá megyek: remélem, tavasszal már egy sokkal sudárabb Maci Lacival fogsz beszélgetni.
I.P.: Ez nyomtatásba kerül, most már muszáj lesz megcsinálnod.
K.L.: Köszönöm, rajta vagyok.
I.P.: Emlékszem, amikor először vágtam egy felvételedet, kérted, hogy mutassam meg az első fájlt, és csak akkor küldted a folytatást, amikor megbizonyosodtál róla, hogy számodra is megfelelő a munkám.
K.L.: Valahogy ebben a hangoskönyv-készítésben szeretnék nagyon igényes anyagokat leadni. A könyv számomra egy minőségi bor, amit meg kell próbálnom az itthon található leggyönyörűbb pohárban felszolgálni. Az gáz, ha ott a metszett talpas kehely, te meg egy mosatlan, csorba bögrébe töltöd a nedűt, nem? És tudod, szeretnék olyan hangoskönyveket készíteni, amiket letöltenek a hallgatók. Szeretném, ha főleg a fajsúlyosabb művek tényleg szépen szólnának, hogy az olvasónak legyen kedve egy újabb felolvasást is meghallgatnia Kollár Lacitól.
I.P.: Az egyik legizgalmasabb vállalkozásotok David Mitchell Felhőatlaszának az elkészítése volt: itt a női szereplőknek Szerencsés Melinda kölcsönözte a hangját.
Kollár László: Mi Melindával Jancsó Sarolta beszédtechnika-óráin kerültünk kapcsolatba, említettem neki a könyvet, és kiderült, hogy ez a kedvenc filmje! Így aztán mindenki otthon olvasta fel a rá eső részt, aztán a végén összefésültük egy könyvvé. Nehéz volt a kihallgatós jelenet, ahol valóban két különálló hangfájlból kellett hitelesen összevágnia Melindának egy jó hosszú párbeszédet, ami a visszajelzések alapján is remekül sikerült. Már meg is van a következő projektünk, „Az időutazó felesége”, ahol szintén férfi és női narrátorra lesz szükség.
I.P.: Én úgy látom, hogy ez a felolvasói meló tényleg nagy kaland lett neked, ha nem a legnagyobb.
K.L.: Az elején mondtam, hogy nem folyt mindig széppróza az ereimben. De ha most megfújnám a kultúr-szondát, az részegséget talán még nem, de egyfajta folyamatos bódult állapotot mindenképpen kimutatna nálam.
Iván Péter
