"Mostan színes tintákról álmodom" – Endes-Ábrahám Ákossal, a III. Nemzeti VERSeny tízéves különdíjasával beszélgettünk - Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

Endes-Ábrahám Ákos tízéves, Csíkszeredán él, harmadik osztályos tanuló. A látássérült kisfiú idén novemberben már másodszor állt a budapesti Nemzeti Színház színpadán a Nemzeti VERSeny döntőseként. A tavalyi ezüst minősítés és elismerő oklevél után idén meg sem állt az arany minősítésig és a korosztálya legjobbjaként neki odaítélt különdíjig. Ákos versvideói elvarázsolják a hallgatót, de gyönyörű magyar beszéde és csodálatos versmondása engem élőben, Székelyudvarhelyen bűvölt el igazán. A III. Nemzeti VERSeny döntője után egy héttel vele és édesanyjával, Ibolyával beszélgettem versekről, gyakorlásról, célokról és tervekről, az integrált oktatásról és családjuk mindennapjairól.

– Mikor kezdtél verset mondani?

Ákos: 2017 novemberében. A tanító néni felsorolta, hogy milyen versenyek lesznek az iskolában, mi pedig jelentkezhettünk, hogy melyiken akarunk részt venni. Amikor a versmondó verseny került sorra, én feltettem a kezem.

Ibolya: meglepődtünk, mert korábban még az anyáknapi ünnepségen sem volt hajlandó megszólalni. Ekkor viszont megnyerte az iskolai és a megyei versmondó versenyt is, meg sem állt a romániai magyar iskolások számára rendezett országos versmondó verseny első helyezéséig. Az első vers, amivel sorra nyerte a versenyeket: László Noémi A mi szobánk c. gyermekverse volt. Ezzel neveztünk a II. Nemzeti VERSenyre is.

– Honnan jött az ötlet, hogy Ákos induljon ezen a megmérettetésen?

Ibolya: a Nemzeti VERSeny felhívását Ákos nagymamája olvasta.

Ákos: azt írták, hogy öttől kilencvenöt éves korig lehet nevezni, én meg mondtam, hogy akkor én beleférek.

Ibolya: az utolsó pillanatban jelentkeztünk. Egy versvideóval kellett nevezni, ennek alapján Ákost beválogatták a középdöntőbe. Ekkor egy versklippet kellett forgatni, amiben tavaly és idén is Miklós Csongor, egy “csupa lélek” székelyudvarhelyi barátunk volt a segítségünkre, aki amatőrként készít videókat.

– Mi a különbség a versvideó és a versklip között?

Ibolya: a versvideó egy vágatlan felvétel, amin a versenyző elmondja a választott verset. Ezzel szemben a versklip alatt már lehet zene és a képi világa is változatos, nem is muszáj a versmondónak szerepelnie a képeken. Tavaly Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma, idén pedig Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét készítettük el versklip formájában.

– Hogyan választjátok ki a verseket?

Ibolya: a Nemzeti VERSenynek mindig van megadott témája. Idén az egyik feltétel az volt, hogy Weöres Sándortól vagy Ady Endrétől kellett egy verset választani. Volt, aki már a versvideójában megfelelt ennek, Ákos a döntőben mondta el Weöres Sándor Téma és variációk című versét. A másik téma pedig a rendszerváltás volt.

– Nem könnyű téma egy tízéves gyermeknek.

Ibolya: Igen. Ákossal mindig megbeszéljük, hogy miről szólnak a versek, hogy értse. Általában én keresgélem a verseket, amit jónak gondolok, azt felolvasom neki és együtt döntünk.

Ákos: én döntöm el. (nevet)

Ibolya: a rendszerváltás témájához Kovács András Ferenc Gyermekhangra című versét választottuk. Egy magyarországi számára nem nyilvánvaló, hogy hogyan kapcsolódik ez a vers a rendszerváltáshoz, de aki itt él és meg kellett küzdjön azért, hogy az anyanyelve megmaradhasson, az érti. Elmeséltem Ákosnak, hogy az én gyermekkoromban nekünk nem volt olyan sok szép, színes, magyar nyelvű mesekönyvünk, mint most nekik. Mi csak a forradalom után fértünk hozzá a magyarországi kiadású gyermekkönyvekhez, hatalmas kincs volt, hogy végre ilyet is láthatunk és olvashatunk. Ez van benne ebben a versben. Hogy milyen, amikor az anyanyelvedet akarják elvenni.

– Hogyan tanulod meg a verseket?

Ákos: anya felolvassa párszor, aztán elkezdem utána mondani, aztán megpróbálom egyedül is elmondani, anya pedig kijavít vagy rögtön, vagy a végén. De anya egyik verset se tudja.

Ibolya: sokszor összevesztünk.

Ákos: nem vesztünk össze, csak anya mindig teljesen mást akar, mint én. (nevet)

Ibolya: én maximalista vagyok, a legjobbat szeretném kihozni belőle. Nem könnyű egy tízéves gyerekkel órákon át verset tanulni.

Ákos: anya mindig azt akarja, hogy újabb verseket tanuljak meg a döntőre. És nem értem, miért kell újra elmondanom, ha egyszer már jól elmondtam, végülis a versenyen is csak egyszer kell elmondani.

Ibolya: igen, de elrontani is csak egyszer lehet. Nagyon sokat kell gyakorolni, de ezzel bizonyára minden versmondó így van.

– Milyen érzés volt, mikor kiderült, hogy Ákos bejutott a döntőbe?

Ibolya: nagyon izgultunk és napokon át lestük a Nemzeti VERSeny Facebook oldalát, mivel ott közölték az eredményt.

Ákos: én biztos voltam benne.

Ibolya: igen, Ákos mindig nagyon magabiztos.

– Mi volt a legnehezebb a felkészülésben?

Ákos: a legnehezebb a Weöres Sándor vers volt: annyit kacagtam rajta, hogy azt hittem, nem is tudom elmondani.

Ibolya: a téma és variációk egy nagyon nehéz vers, mivel nincs benne logikus szál és gondolatmenet, csak folyamatos játék a szavakkal, ettől nagyon nehéz megtanulni. Én borzasztóan izgultam.

Ákos: én tényleg majdnem elkacagtam magam, pedig már megszoktam a verset, de mikor a közönség kacagott, akkor én is majdnem nevettem, de vissza tudtam tartani.

– És mi volt a legjobb?

Ákos: minden jó volt, kivéve az izgulást. Mondjuk én csak a fellépés előtt izgultam, közben már nem. Ja, és még akkor, amikor a díjakat átadták. Mikor lementek a bronz minősítések, gondoltam, hogy ez már csak jó lehet.

Ibolya: jó érzés volt, hogy a zsűri és a szervezők is ismerősként üdvözölték Ákost, felismerték tavalyról.

– Hogyan tovább? Mik a terveid?

Ákos: elkezdtem mesét is mondani, sok hasonló versmondó és mesemondó versenyre szeretnék elmenni. Idén már tizenhét fellépésem volt.

Ibolya: Ákost egyre gyakrabban hívják ide-oda fellépni, ő pedig természetesen nem mond nemet. Nagy feladat nekünk minden ilyen alkalmon megjelenni, de ez neki sikerélményt ad, úgyhogy nekünk sincs más választásunk. Ákos egy családi fesztiválon mondott először mesét a tábortűznél, és a csíkszeredai színház színészeivel is mondott verset a magyar költészet napján.

– Hogyan telnek a hétköznapjaitok?

Ibolya: Ákos egy ritka fejlődési rendellenességgel született, ami miatt a szemei nem fejlődtek ki megfelelően a terhesség során. Most harmadik osztályos. Többségi iskolában tanul, látó kortársaival együtt. Nagyon nagy szerencsénk van, mivel egy olyan tanítónőhöz kerültünk, aki nem pánikol be attól, hogy egy nemlátó gyermek jár az osztályába. Szívvel-lélekkel Ákos mellett áll, megköveteli tőle, amit meg kell, de folyamatosan támogatja is. Ő javasolta, hogy Braille-írással tanuljon, én ezt kérni se mertem. Együtt tanulták meg Ákossal a Braille-t, így a fiam ma már ír és olvas magyarul és románul is. Nem tudom eléggé áldani a sorsot, amiért vele összehozott minket. Reménykedem abban, hogy ezek a nyilvános szereplések is hozzásegítenek, hogy a tanárok ne féljenek egy látássérült tanuló jelenlététől. Én marketingesként dolgozom, ami nagyon fontos nekem, mert a gyereknevelés önmagában nem tenné teljessé az életem. Sokan és sokszor tanácsolták, hogy hagyjam ott a munkát és járjak Ákossal az iskolába, hogy segíteni tudjak neki, de én ezt nem látom jónak. Úgy gondolom, hogy a mi helyzetünk nagyon szerencsés, éppen ezért úgy érzem, felelősségünk is megmutatni, hogy így is lehet élni.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete évente meghirdeti határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, az Anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére. A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, és a kulturális identitás erősítése.

Endes-Ábrahám Ákos versvideói és klipjei az alábbi linkeken érhetőek el:

Versvideó 2018: László Noémi: A mi szobánk