Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. július 5-én, 74 éves korában elhunyt Rózsa Dezső költő, rádiós műsorvezető, a látássérült emberek közösségi életének aktív szervezője, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete aktív tagja, a Fehér Bot Alapítvány felügyelőbizottságának volt tagja, aki a vak és gyengénlátó emberek érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő közösségi tevékenységével az MVGYOSZ Louis Braille-emlékérmét is kiérdemelte 2008-ban.
„Ha az élet nem akart valamit tőlem, én mindig akartam tőle valamit” – nyilatkozta Rózsa Dezső a Hajdú-Bihari Napló riporterének 1985-ben.
A fenti mondat sok más fontos gondolat mellett olvasható az interjúban, mégis talán a legjobban jellemzi életét. Dezső sosem volt céltalan, napjait mindig az újra, jobbra törekvés jellemezte. Míg egészsége engedte, a látássérült emberek társasági életének központi alakja volt, lelkesítő és motiváló, új és új rendezvények, rádióműsorok, vetélkedők elindítója, fontos ügyek mindennapi szószólója, a fiatal generáció mentora. Vallotta, hogy közösen többek vagyunk, és azt, hogy ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, tartozni kell valahova. Nemcsak maga volt aktív a látássérült emberek érdekeit képviselő szervezetekben, másokat is erre sarkallt. Célokat tűzött maga elé, terveket szőtt, cselekedett, sosem várt arra, hogy a problémák, ügyek maguktól megoldódjanak.
1951-ben született Hódmezővásárhelyen, Gyermekkorát a Békés megyei Tótkomlóson töltötte. A szürkehályogból adódó rossz látása miatt kilencéves korától, 1960-tól a budapesti Vakok Általános Iskolájába járt. Később Debrecenbe került, kárpitos szakképzettséget szerzett a Bútorgyárban, majd a látása romlása miatt telefonközpontosként helyezkedett el. Megnősült, felesége, Ida gyógypedagógus volt a Gyengénlátók Általános Iskolájában. Saját gyermek nem adatott meg a házaspárnak, életüket a látássérült emberek mindennapjainak jobbá tételére szentelték.
Saját bevallása szerint két fontos dolog határozta meg a pályáját: a rádióamatőr szolgálat, valamint a vak és gyengénlátó emberek érdekében végzett kulturális szervezőmunka.
„Ha már a szemednek nincs fénye, akkor a lelked legyen fényes, s a lét határozott küszöbén szíved sohase legyen érdes.”
A hatvanas évek végén került kapcsolatba az akkor még a Vakok és Csökkentlátók Szövetsége Hajdú-Bihar megyei szervezetén belül működő országos hírű kultúrcsoporttal. A csoport vezetőjétől, Csengeri Józsefnétől és férjétől, Csengeri Józseftől tanulta meg azokat az alapvető szervezési ismereteket, amelyek későbbi tevékenységének alapjául szolgáltak. Műsoraik általában a látássérült tagságnak készültek, de látó közönség előtt is bizonyíthatták tehetségüket.
Rózsa Dezső a Fehér Bot Alapítvány kulturális segítőjeként nemcsak Debrecenben, hanem a környékbeli településeken is évtizedekig szervezett műsorokat.
Miks Máriával és Lak Istvánnal 1992 októberében – az országos szövetség kiadásában és Körmendi Lajos szerkesztésében – létrehozta a vak és gyengénlátó költők és írók antológiáját, „Óda a fényhez” címmel. A négyszáz oldalas kötetbe harminchat szerző verseit és novelláit válogatták be. Olyan ismert nevek mellett, mint Molnár Gábor vagy Szántó György, kevéssé ismert vagy éppen először publikáló írók munkái is bekerültek a gyűjteménybe.
Az ebből készült irodalmi összeállítással az ország szinte minden nagyobb városában felléptek. Jártak Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és a Vajdaságban is a műsorral.
1989–2000 között több országos vetélkedőt indítottak el. „Hogy súlya legyen a szónak” címmel Miks Máriával országos műveltségi játékokat szervezve jutottak el az „Itthon vagyok” irodalmi összeállítás bemutatójához, ami ugyancsak nagy sikert aratott. A szövetség megalakulásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából a „Vakok Világa” folyóirat hasábjain rejtvényjátékot hirdettek. Rózsa Dezső létrehozója és szervezője volt különböző, az átalakulást szolgáló megyei programoknak, rendezvényeknek, a nagysikerű mesemondó versenyeknek, az országos Csokonai-vetélkedőnek is 2004-ben.
Helen Keller siketvak író, aktivista születésének 125. évfordulója emlékére dr. Szabó Miklós felkérése alapján, Holba Andrea szerkesztésében irodalmi emlékműsort készítettek. Az MVGYOSZ elnöksége 2006 novemberében bízta meg Rózsa Dezsőt egy olyan múzeum létrehozásával, amely a látássérült emberek 100 éves múltját volt hivatott bemutatni 2018-ban, a szövetség megalakulásának centenáriuma alkalmából. Dezső számtalan tárggyal és archív felvétellel gazdagította a gyűjteményt.
Életének szerves részévé vált a rádióamatőrködés. 1987 óta egy speciális hírműsor szerkesztőségének tagjaként, 1992 óta szerkesztőjeként társadalmi munkában készített hírműsorokat.
Debrecenben egy közösségi rádió, a „Szóla Rádió” indulásával lehetősége nyílt arra, hogy más területen is kipróbálja magát. Így kezdődött az „Ez a város a miénk” és „A Városháza, a város háza” című sorozata. 2006 novemberében egy új sorozatot indított a „Taigetosz szélén” címmel. Ebben a műsorban olyan civil szervezeteket szólaltatott meg, amelyek a valamilyen tartós sérülést szenvedett emberek közösségét tömörítik, és olyan szervezeteket mutatott be, amelyek a társadalom perifériájára szorult polgárok életén igyekeznek segíteni.
A „Szóla Rádió” megszűnését követően műsorainak 2010-től a Hobby Rádió adott otthont: hetente több riportot, interjút készített, valamint teljes felvételeket olyan kulturális rendezvényekről, melyekhez a látássérült érdeklődők nagy része csak rögzített formában juthatott hozzá.
Úgy érezte, hogy más területen is nyomot kell hagynia a világban, gondolatait, érzéseit versekben beszélte el 1989-től. Első gyűjteményes kötete 2008-ban jelent meg nyomtatásban „Rózsáim” címmel, mely az előző tizenöt év verseit tartalmazta. Ennek társkötete, az „Őszi Rózsák” 2012-ben látott napvilágot, mely a Lícium-Art Könyvkiadó gondozásában, Szilágyi Ildikó szerkesztésében, Papp József lektorálásával és Burai István grafikáival jelent meg.
Rózsa Dezső életének bármelyik szakaszát méltathatnánk hosszú-hosszú oldalakon át, nagy valószínűséggel akkor is csak töredékét adhatnánk át mindannak, amit az elmúlt fél évszázadban a vak és gyengénlátó emberekért tett. Ha egy mondatot írhatnánk róla, így hangzana: Dezső minden helyzetben EMBER volt. Ember, akire minden körülmények között számíthattak tagtársai, hiszen legendás szervezőkészsége a mindennapi ügyek intézése során is segítséget nyújtott a hozzá fordulóknak. Betegsége és szeretett feleségének halála az utóbbi években egyre nagyobb árnyékot vetett mindennapjaira. 2022-ben a szövetség fehérbot napi eseményére még el tudott jönni, és személyesen vette át a vak és gyengénlátó írók, költők második antológiájának tiszteletpéldányát, amelyben az ő művei is helyet kaptak.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnöksége, vezetősége és munkatársai, valamint a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete nevében tisztelettel búcsúzunk felejthetetlen tagtársunktól, Rózsa Dezsőtől „Átölelt az ősz” című versével, amely 2022-ben jelent meg „A fény az időben” antológiában.
Átölelt az ősz
Jártam az erdőn és átölelt az ősz.
S már eltemette a nyarat az élet.
Alkonyodott, s pára ült a lombokra,
bár még fény feszül a fáradt homlokra.
Csak úgy bámészkodtam a csöndes erdőn,
s a múlt emlékei cikáztak felém,
kamaszkorom avar-csörtetései,
s az ifjúság múltba vesző képei!
Hisz magosba nőttek már a vézna fák,
vihar után mi támasztottuk őket,
s az alkonyba tűnő árnyékuk alatt,
az első csók emléke is megmaradt.
…És visszamentem majd harminc év után,
keresve elveszett ifjúságomat,
álmaim kutattam a park szögletén,
de csak a valóság lett újra enyém!
Áll a ház, de már régen mások lakják,
és alig élnek már a játszótársak,
s a még villanó régi csillogások,
csak emlékek és csöndes mosolygások!
Az otthon emléke a múlt időnek,
a gyermekkorom nyara benne tombol,
s innen indult utam az élet felé,
és itt váltak reményeim semmivé!
Enyém ez a ház, hisz ők én vagyok,
belőlük élve utánam jövőkben,
s hogyha kell, megmutatom az életem,
és büszkén mondom, ez volt a kezdetem!
