Már hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy az MVGYOSZ a közelgő karácsony előtt valami újdonsággal, fejlesztéssel vagy szolgáltatással kedveskedik a felhasználóknak. Most sincs ez másként. Az idei karácsonyfa alá a hangoskönyvtár alkalmazás új funkcióit tartogatja meglepetésként a szövetség.

Az MVGYOSZ Hangoskönyvtára alkalmazás immár négy éve érhető el a látássérült olvasók részére. Ez alatt az időszak alatt több apró fejlesztést hajtottunk végre, de az, amely a napokban már elérhetővé vált az iOS rendszerekre, az eddigi legnagyobb fejlesztése az appnak. Természetesen az android változat is hamarosan elérhetővé válik a felhasználók részére, majd ezt követően a BlindShell készülékeken is aktualizáljuk a hangoskönyvtár módosításait.

Lássuk, melyek azok a funkciók, melyek újonnan kerültek be az alkalmazásba, és melyek azok, amelyek frissítésre vagy megújításra kerültek.

– Az MVGYOSZ hanganyagok kategóriában elérhető hírlevelek fordított sorrendben jelennek meg, vagyis a legfrissebb szám található az első helyen, így nem kell az utolsó elemig lapozni.

– A könyv adatlapján eddig két lejátszásra szolgáló gomb volt elérhető, melyből az egyik mostantól csak a letöltésre szolgál.

– Egy letöltött könyv esetén, ha egy fejezet törlésre kerül, a lejátszás megáll a törölt fejezetnél, nem ugrik a következőre.

– A Keresés lapfül megnyitása esetén a fókusz rögtön a mezőbe kerül.

– A keresési találatoknál a mégse gomb minden esetben elérhető.

– A kategórián belül a könyv információjának felolvasása során elhangzik a könyv hossza is, nem kell külön megnyitni ezért a könyvet.

– A lejátszási sebességet alapértelmezetten át lehet állítani a továbbiak lapfülön.

– A lejátszás alatt, ha hibát találunk a könyvben, azt be tudjuk küldeni a technikusoknak. Előre meghatározott hibalistából is tudunk választani, de szöveges leírást is tudunk készíteni a hibáról.

– Elérhetővé vált a felolvasók és a könyvek értékelése. 1-től 5-ig terjedő skálán tudjuk jelezni a többi felhasználónak a véleményünket az elolvasott könyvről vagy a felolvasóról.

– A kedvencek funkció pedig megkönnyíti a könyvek közötti válogatást: mostantól, ha megtetszik egy könyv, de nem akarjuk rögtön letölteni, akkor a kedvencek közé tudjuk helyezni, és később onnan is könnyen el tudjuk érni a letöltés céljából.

Bízunk benne, hogy a fenti funkciók hozzájárulnak az alkalmazás minél gördülékenyebb használásához, és minden újítás, finomítás azt szolgálja, hogy önöknek, kedves olvasók, élmény legyen használni az alkalmazást!

Békés ünnepeket kívánok minden hangoskönyvtári olvasónak!

Dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető