A Vakok Világa 2024. évi harmadik lapszámában jelent meg az alábbi interjú, amelyben dr. Nagy Sándor elnök az elmúlt évekre való visszatekintés mellett a jövőre vonatkozó terveinek néhány részletét is megosztotta az olvasókkal.

Vakok Világa: Visszatérő téma a Vakok Világa folyóirat oldalain az MVGYOSZ székházfelújítása, a visszaköltözésről már többen is nyilatkoztak az elmúlt hónapokban. A szövetség elnökeként te hogyan értékeled azt, hogy hosszú évek után az MVGYOSZ újra a Hermina úti székházból látja el a feladatait?

Dr. Nagy Sándor: Nehéz erre néhány szóval válaszolni, mert sok szempontot kell figyelembe venni, ráadásul az MVGYOSZ-nek nemcsak az elnöke vagyok, hanem az ügyfele is, hiszen látássérült emberként a szövetség több szolgáltatását én magam is használom. Ha csak magát a helyszínt veszem, csodaszép helyen dolgozunk, a szolgáltatások sokkal jobb körülmények között működnek, az épületegyüttes átláthatóbb, szebb, igényesebb és tágasabb, mint régen volt.
Az esztétikai szempontokon túl ugyanakkor funkcionálisan is használhatóbb lett a székházegyüttes azáltal, hogy nincs összeépítve a két épület. Jobb a megvilágítottság, minden oldalról kapjuk a fényt, felhasználóbarát lett az épületen belüli és az épületek közötti közlekedés. Sőt az udvari közlekedés is egyszerűbbé vált akadálymentesítési szempontból; gondozott, szép park vesz körül minket, elkülönülnek a parkolóhelyek, az épület használata a látássérült személyek szempontjából összességében könnyebbé vált.

V. V.: Mennyire ment könnyen az átállás?
Dr. N. S.: A változásokat mindenkinek meg kell szoknia, és aki a régi házat ismerte, szerette, talán nehezebben hangolódik rá az újra. A fedett, akadálymentes rámpán akár kerekesszékkel is megközelíthető az épületegyüttes, a bejutáshoz nem kell az egész villán átsétálni, mint korábban. A tájékozódást az udvaron vezetősávok is könnyítik, a munkatársak pedig nagyon előzékenyek, mindenkinek segítenek a bejutásban, akinek szüksége van rá. Illetve a szövetség minden fórumon jelezte a székházba történő bejutás módját, és aki időpontra érkezik a boltba vagy a könyvtárba, előzetesen üzenetet kap, amelyben emlékeztetjük erre is.

V. V.: Ha a szolgáltatások oldaláról vizsgáljuk a kérdést, milyen plusz lehetőségeket kínál az új székház?
Dr. N. S.: Fontos hangsúlyozni, hogy a felújítást megelőzően már nagyon rossz körülmények között dolgoztak a munkatársak. Leromlott állapotban volt a vízvezetékrendszer, a fűtés, az elektromos vezetékek, omlott a vakolat, folyamatosan azon kellett aggódni, hogy ha valami elromlik, akkor nem tud tovább működni a szövetség. Mondhatjuk: a 23. óra 59. percében sikerült megkezdeni a felújítást.
Ma egy XXI. századi, szép, épületgépészetileg megújult, akadálymentes épületegyüttesben biztosítjuk a látássérült emberek számára a szolgáltatásokat. A villaépületben működnek az irodák, illetve a reprezentációs közösségi terek, és az a szolgáltatás, amely a legnagyobb helyet foglalja el, a Braille-könyvtár. A több mint 12 ezer kötetből álló állomány egy 450 méteres gurulós polcrendszerre került fel, így nagyon sok helyet spóroltunk, hiszen a könyvekkel teli polcokat egész közel lehet egymáshoz gurítani.
A segédeszközbolt, az ügyfélszolgálat, a segédeszközszerviz, a tankönyvadaptálás a másik épületben, a szolgáltatóházban érhető el. A közel 300 fős rendezvényterem is ennek az épületnek a felső szintjén kapott helyet; mindkét egységben lift segíti az akadálymentes közlekedést. Az új székház arra is több lehetőséget ad, hogy a szolgáltatásokat fejlesszük, illetve újakat vezessünk be, mert van rá hely és megfelelő környezet. Ez hatalmas előrelépés a szövetség számára.

V. V.: Szakmailag, és ezen belül elsősorban az érdekképviseleti munkára fókuszálva, a megújult környezet és a modern infrastruktúra milyen hatással lesz a szervezeti életre?

Dr. N. S.: A szövetség nagyon aktív érdekképviseleti munkát végez, kiterjedt és szerteágazó kapcsolatrendszere van: együttműködik a fogyatékossággal élő embereket tömörítő országos szervezetekkel, rendszeresen tart szakmai megbeszéléseket a 21 tagegyesülettel, és gyakran érkeznek nemzetközi partnerek is az MVGYOSZ-hez.
Mindezekhez megfelelő és méltó körülményeket biztosít a megújult székház. Hiszen most már nem kell visszamondani eseményeket azért, mert például egy kerekesszékes személy nem tud bejutni az épületbe. Emlékszem, korábban volt olyan eset, hogy a szövetség székházában szerettek volna megtartani egy országos szakmai eseményt, amit nem tudtunk bevállalni, mert nem volt akadálymentes a bejutás. Elmondhatjuk, hogy a székház a felújításnak köszönhetően mindenki számára elérhetővé vált.

V. V.: Személyesen neked, Nagy Sándornak, mit jelent az, hogy a te elnökséged alatt újult meg a székház?
Dr. N. S.: Álszerénységnek tűnhet, de tényleg azt gondolom, hogy én csak a dolgomat végeztem. Aki elvállalja egy érdekképviseleti szervezet vezetését, jól tudja, hogy nem telik el úgy egyetlen nap sem – és ez alól nem kivételek sem a hétvégék, sem az ünnepnapok –, amikor ne kellene foglalkozni a szervezet ügyeivel, hiszen az elnöknek lehetőségeket kell teremtenie az általa képviselt szervezetnek, embereknek. Talán jókor voltam jó helyen, így sikerült az MVGYOSZ centenáriumi évében arra is felhívni a figyelmet, hogy méltatlan körülmények között működünk, holott nem is ez volt a rendezvénysorozat célja. Szerencsés voltam, hogy pont az én elnökségi időszakom alatt ünnepelte százéves évfordulóját a szervezet, hiszen a centenáriumi rendezvénysorozatnak köszönhetjük, hogy megvalósulhatott a felújítás. Ez a lehetőség akkor felcsillant, megragadtuk, és mindent megtettem, megtettünk a munkatársaimmal azért, hogy valósággá is válhasson. Nehéz és küzdelmes időszak áll mögöttünk, kerestük a lehetőségeket, írtunk beadványokat, kérelmeket, személyes meghallgatásokat kértünk az ügyben, vagyis mindent elkövettünk annak érdekében, hogy a beruházás megvalósulhasson.

V. V.: A Vakok Világának legutóbb nagyjából egy éve adtál interjút. Hogyan értékeled az azóta eltelt időszakot, milyen feladatokkal foglalkozott és milyen eredményeket ért el azóta az MVGYOSZ?
Dr. N. S.: Munkatársaimmal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a minisztériumokkal, kormányzati szervekkel, és arra törekszünk, hogy a jogszabályi környezet minél jobban biztosítsa a fogyatékossággal élő emberek jogainak érvényesülését. A KRESZ módosítása során fontos feladataink voltak, többek között felhívtuk a jogalkotók figyelmét a taktilis vezetősávok helyzetének rendezésére. Szeretnénk elérni, hogy a KRESZ kimondja: a vezetősávokra nem lehet pakolni, ha pedig valaki mégis megteszi, az minősüljön szabálysértésnek és legyen szankcionálható. A vezetősávok azért vannak, hogy vezessék a vak embert, nem pedig azért, hogy akadályokat helyezzenek el rajtuk.
Emellett hasznos lenne, ha a rollerekkel kapcsolatos szabályozások is bekerülnének a KRESZ-be. A kerékpárutak problémájának a rendezése szintén fontos, mivel sajnálatos módon úgy oldják meg a kerékpárosok közlekedését, hogy a járdából vesznek el egy részt, amit csak felfestenek, márpedig ezt fehérbottal nem lehet észlelni. De visszatérő problémaként vannak jelen az életünkben az elektromos rollerekkel kapcsolatos szabálytalanságok is. Az már most látszik, hogy ezeknek a megoldása hosszú folyamat lesz, de a kis lépések taktikájával azért tudunk haladni.
Aktívan részt vettünk az új Építésügyi törvény módosításában is, azon dolgoztunk, hogy az új törvényben rögzítésre kerüljön az egyenlő esélyű hozzáférés elve, az egyetemes tervezés és az akadálymentesítés fontossága.
A digitális állampolgársággal kapcsolatos jogszabályok megalkotásában szintén volt feladatunk. A törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy minden állampolgár számára biztosítani kell az egyenlő esélyű hozzáférést. A hozzáférés azonban nem a jogalkotás szakaszában csorbul, hanem akkor, amikor végrehajtják a jogszabályba foglalt követelményt, ami biztosítaná, hogy minden állampolgár képes legyen digitálisan intézni az ügyeit.

V. V.: A digitális állampolgárság miként érinti a látássérült embereket? Mit jelent ez a gyakorlatban? Mit tehet az MVGYOSZ azért, hogy ne szoruljanak ki ebből a látássérült személyek?
Dr. N. S.: A közigazgatásban és az egészségügyben egyre terjed a digitális ügyintézés. Ez egy látássérült embernek nagy segítség lenne, hiszen nehezen tudja a hivatalokat felkeresni, nehezen tud időpontot foglalni stb. Jelentősen segítené tehát az ügyei intézését, ha ezt egy számára is használható alkalmazás segítségével tehetné meg. A mi feladatunk tehát az, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a fejlesztéseket, a végrehajtásokat. Hogy résen legyünk, és amikor észlelünk egy problémát, akkor azonnal felkeressük a fejlesztő céget, valamint a fejlesztést megrendelő intézményt, és jelezzük a problémákat, illetve kérjük azok javítását. Már működik a digitális állampolgárság alkalmazás, ahova lehet regisztrálni, de még nem éles a rendszer, majd csak januártól lesz az. Viszont már most vannak olyan visszajelzések a látássérült emberektől, hogy a gombok nincsenek megfelelően felcímkézve, az alkalmazás pedig csak részben beszél magyarul – az észrevételeinket természetesen már jeleztük a fejlesztő cégnek.

V. V.: A Digitális Állampolgárság Programban országszerte sor kerül majd felkészítő képzésekre?
Dr. N. S.: Természetesen igen, de a pályázatot még nem írták ki. Viszont már együttműködünk a kiíró szervezettel, annak érdekében, hogy a szövetség segítse az olyan tananyagok elkészítését, amelyek a látássérült emberek digitális kompetenciafejlesztését szolgálják. Vagyis a látássérült ember megtanulja használni az okoseszközöket és a számítógépet azért, hogy az ügyeit digitálisan tudja intézni. Ehhez szolgáltatunk tananyagot, melyet az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal közösen dolgozunk ki. Illetve országos szinten kijelölünk mentorokat is, akik majd ezeket a képzéseket megtartják, akik értik a látássérült emberek problémáit és ismerik a speciális eszközhasználatukat.

V. V.: Kik lesznek a mentorcsapat tagjai?
Dr. N. S.: Az MVGYOSZ 21 tagegyesületénél jelenleg is dolgoznak olyan látássérült szakemberek, akik segítik a látássérült személyeket az eszközök használatának megtanulásában. A mentorok jelentős része még a Távszem projekt alatt kapott képzést a speciális oktatásról, és ezt a tudást már öt éve használják. A szövetség elsősorban ezen személyeket fogja javasolni a Digitális Állampolgárság Programban az oktatásra, hiszen nekik jelentős tapasztalatuk és előképzettségük van a módszerről. A program várhatóan 2025 első félévében indul.

V. V.: Nem csak a látássérült embereket érintő újdonság a 2024. július 1-jétől bevezetett üvegvisszaváltás. Hogyan tudja egy látássérült ember visszaváltani a palackokat?
Dr. N. S.: Ez jelenleg országos probléma, a látássérült embereknek pedig különösen nagy kihívás, mivel a palackok visszaváltására rendszeresített automatákat mi nem tudjuk önállóan használni. Illetve az az alkalmazás, amelynek segítségével rendelkezhetünk a visszajáró pénzről, nem akadálymentes.
A problémákat a szövetség többször jelezte a MOHU-nak, sőt az automaták telepítése előtt még állásfoglalást is kértünk az akadálymentesítésre vonatkozóan. Erre sajnos nem kaptunk választ. Miután elindult a visszaváltás, és üzemelni kezdtek az automaták, élesben is megtapasztaltuk, hogy a látássérült személyek azokat valóban nem képesek önállóan használni. Így ismét írtunk a MOHU-nak egy levelet, melyre ebben a pillanatban is várjuk a választ.

V. V.: Az akadálymentesítés egy visszatérő és kimeríthetetlen téma az MVGYOSZ berkein belül…
Dr. N. S.: Így igaz, éppen ezért a szövetség akadálymentesítéssel foglalkozó munkacsoportja egy nagyon komoly útmutatót készített az épített környezet akadálymentesítésének elősegítése érdekében. Az anyag tartalmazza a legfontosabb információkat, aktuális jogszabályokat és tudnivalókat az akadálymentesítésről. A kivitelezés elősegítése érdekében a szöveges információkon túl ábrákon is szemléltetjük az egyes folyamatokat. Bízunk benne, hogy az útmutató segíti majd a tervezők, kivitelezők munkáját, illetve azoknak is támpontot ad, akik az érdekképviseleti területen dolgoznak, hiszen van mihez nyúlni, meg tudják mutatni a helyi kivitelezések, tervezések során, hogy mi az MVGYOSZ hivatalos és egységes álláspontja az akadálymentes környezet kialakításáról. Az ingyenesen hozzáférhető útmutató fent lesz a szövetség honlapján, megküldjük a rehabilitációs szakmérnököknek, valamint a tagegyesületeknél is elérhető lesz.

V. V.: Mivel járul hozzá a szövetség a tagegyesületek működéséhez, szakmai munkájukhoz?
Dr. N. S.: Az MVGYOSZ folyamatos kapcsolatot tart fenn a tagegyesületekkel: szakmai eseményeket szervezünk számukra online és személyes formában, ahol meg tudjuk beszélni a fontosabb kérdéseket, és ahol egységes álláspontot tudunk kialakítani az érdekképviselet terén, valamint áttekintjük a működéssel kapcsolatos ügyeket is. A tagegyesületek működését költségvetési forrás biztosításával is segítjük, az állami költségvetési támogatás közel felét továbbadjuk az egyesületeknek. A szövetség által gyűjtött adó 1%-okból pedig szintén részesülnek, ebből 60%-ot ad tovább az MVGYOSZ a tagegyesületek számára. A segédeszközboltban tagi kedvezménnyel tudják megvásárolni az önálló életvitelt megkönnyítő eszközöket, illetve vásárlási utalványokkal és egyéb támogatásokkal segítjük a rendezvényeik sikeres megvalósítását. Továbbá a székházban a két budapesti székhelyű egyesület évente két alkalommal szervezhet ingyenesen eseményt.
A működési költségeik csökkentése érdekében a szövetség minden egyesület részére díjmentes telefonelőfizetést biztosít, azaz a havi előfizetés összegét az MVGYOSZ állja.

V. V.: Lassan egy évtizede állsz a szövetség élén, már a második ciklusban töltöd be az elnöki tisztséget. Az MVGYOSZ által nyújtott szolgáltatások fejlesztése tekintetében melyek azok, amelyek különösen emlékezetesek a számodra?
Dr. N. S.: Az elmúlt csaknem tíz év munkájáról nagyon sok jót tudok elmondani, sok eredményünkre vagyok büszke. Azt gondolom, hogy az első ciklus első három-négy éve a szervezeti megújulásról szólt, ami megalapozta a későbbiekben elért eredményeket. Ennek mindenképpen katalizátora volt a 2018-ban tartott centenáriumi rendezvénysorozat, ami új találkozások, új ötletek és technikai innovációk sorozatát indította el. A második ciklus legjelentősebb eseménye kétségkívül a székház felújítása volt, a szolgáltatások fejlesztése pedig már korábban elkezdődött. Ennek az időszaknak az egyik kiemelkedő innovációja a Távszem szolgáltatás (távoli segítségnyújtás látássérült emberek számára), aztán új internetes felületet kapott a hangoskönyvtár, bővült az állomány. Kivezetésre került az elavult CD-s kölcsönzés, és két éve már annak is, hogy egy modern hangoskönyv-lejátszón tudják kikölcsönözni az olvasók a felolvasott műveket. Haladva a kor követelményeivel a hangoskönyvtár alkalmazás is az eltelt időszakban került kifejlesztésre, melynek jelenleg több mint 3000 olvasója van.
A webáruház szintén pár éve működő szolgáltatása az MVGYOSZ-nek, évente nagyjából 1300 vásárlást bonyolítanak le a felületen, amivel több tízezer kilométernyi utazást spórolunk meg tagjainknak.
A látássérült fiatalok szervezett összefogása is néhány esztendeje működik, illetve a mostani ciklusban került vissza a Vakok Kertjének működtetése a szövetséghez.
A BlindShell magyarul beszélő okostelefon honosítása, árusítása, szervizelése szintén az utóbbi évek eredménye; 2021-ben kezdtük meg a BlindShell 2-es készülék forgalmazását, és eddig több mint ezer darabot adtunk el belőle.

V. V.: Az új szolgáltatások mellett a korábbi szolgáltatások is megújult formában működnek…
Dr. N. S.: Igen, hiszen ami jó, azt meg kell becsülni, a színvonalát pedig fenn kell tartani. Nagy öröm, hogy sikerült felújítani a Vakvezetőkutya-kiképző Központot: új tanpályát kaptak a kutyusok a tanuláshoz, valamint bevezettük a vakvezetőkutyák egészségügyi ellátásának támogatását, vagyis, ha valaki vidéken viszi el állatorvoshoz az MVGYOSZ által kiképzett vakvezetőkutyát, akkor az ellátás árának egy részét a szövetség visszatéríti a gazdának.
A Braille-könyvtár állományát is rendbe raktuk, illetve a segédeszközboltban kapható eszközök javítására elindítottuk a segédeszközszerviz szolgáltatást is.
Nem egy esetben nemcsak a szolgáltatás formája újult meg, hanem a tartalma is bővült. Mérföldkőnek tartom, hogy megvásároltuk és üzemeltetjük a DITAL weboldalt (Digitális Tartalom Látássérülteknek), ahol több mint negyvenezer mű érhető el a látássérült személyek számára akadálymentes formátumban.

V. V.: Számba véve a felsorolt eredményeket, nemcsak új célokat és programokat kell kitűzni a következő időszakra, de azzal is fontos törődni, ami már megvan, és ami mozgásban tartja ezt a szerteágazó rendszert…
Dr. N. S.: Egyértelmű, hogy a megvalósult fejlesztéseket fenn kell tartani, biztosítani kell a működésüket. A HR-szakemberek régóta nagy hangsúlyt fektetnek a csapatmunkára, így én sem mondok azzal nagy újdonságot, hogy mindez lehetetlen lenne egy jó csapat nélkül, melyet egy tapasztalt vezető fog össze. A világ változik, azt, hogy milyen további fejlesztésekre lesz szükségünk, a technológiai változások nagyban befolyásolják. Bizonyára a mesterséges intelligencia fejlődésének is lesznek olyan nóvumai, amelyeket be tudunk és be is kell építenünk a munkánkba.

V. V.: Sok minden szóba került a székház felújításától kezdve a szövetség érdekképviseleti munkáján át a tagegyesületekig, a nagy kérdés azonban az, hogy hogyan tovább? Szűk egy év múlva tisztújító választások lesznek a szövetségnél. Mi a terved, újra megméretteted magad a választásokon?
Dr. N. S.: Az elmúlt évek embert próbáló kihívásai közepette egy olyan kivaló szakmai csapat kovácsolódott össze, amilyen sok csúcsvezetőnek talán egyszer sem adatik meg az életében. A kihívás mindig lehetőség, amit nem szabad veszni hagyni. Elmondhatom, hogy igazán elkötelezett és tehetséges szakemberek vesznek körül, akikkel kölcsönösen inspiráljuk egymást. Nagy öröm és megtiszteltetés is számomra, hogy én foghatom össze ezt a csapatot, és ha a küldöttek továbbra is bizalmat szavaznak, nagyon szívesen folytatom ezt a munkát. Sok terv van a fejemben, de egy igazán nagy álmom is van még, amin már dolgozunk a munkatársaimmal: a balatonboglári üdülő felújítása, korszerűsítése. Minden évben én is eltöltök ott egy-egy hetet, és látom, hogy mennyire szeretik az emberek, ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy mennyire nagy szükség lenne a felújításra. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor nyugodtan dőlhetek hátra a karosszékemben, és a továbbiakban az MVGYOSZ egyszerű ügyfeleként élvezhetem mindazokat az eredményeket, amelyeket majd az utódaink érnek el.

VV, hk, fz