Az Erhart név az évtizedek során összeforrt az MVGYOSZ működésével. Van, akinek először Erhartné Dr. Molnár Katalin, a szövetség egykori főtitkára jut eszébe, de az elmúlt húsz évben Erhart Péter is sokat tett azért, hogy megőrizze a nevét az utókor. A Vakok Világa a családi mintákról, a szervezet kiemelt fejlesztéseiről és a székházfelújításról kérdezte a szövetség munkatársát.

Vakok Világa: Több évtizede és több szállal is kötődsz a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségéhez. Mióta kíséred figyelemmel a szervezet működését?
Egészen kiskorom óta, mivel az édesanyám és az édesapám is látássérült volt. Anyu először talán személyzeti előadóként dolgozott az MVGYOSZ-ben, apu zenész volt, rendszeresen fellépett a Sipeki-villában, illetve szervezője is volt egyes zenei eseményeknek.
Édesanyámat nagyon becsülték és szerették a látássérült emberek, annak idején úgy vállalta el a főtitkári tisztséget, hogy számított az édesapám szakmai támogatására, de sajnos nem sokkal később magára maradt, mert aput egy sajnálatos közúti balesetben elvesztettük.

V. V.: Főtitkárként maradandót alkotott…
A kedvességével, barátságos stílusával rengeteg embert maga és az ügy mellé tudott állítani. A nyolcvanas évek végén világszinten megerősödtek a fogyatékossággal élő embereket tömörítő szervezetek. Édesanyám hozta köztudatba Magyarországon a „semmit rólunk nélkülünk” elvet, amely alapvető kritériumként határozza meg, hogy a fogyatékos embereket is érintő intézkedések előkészítésében és végrehajtásában maguk az érintettek is részt vehessenek. Fontosnak tartotta az érdekképviseleti munkát, érdeklődő volt, hiteles és elkötelezett, szakmailag felkészült és széleskörű műveltséggel rendelkezett.
A társszervezetekkel együttműködve meghatározó szerepe volt az 1998-as esélyegyenlőségi törvény kidolgozásában. A látássérült emberek ügyének több mint 30 éven át volt fáradhatatlan segítője, munkája elismeréseként megkapta az Esélyegyenlőség Életműdíjat és a Louis Braille Emlékérem arany fokozatát is.

V. V.: Mit tanultál az elmúlt évtizedekben a szüleidtől és a körülötted lévő látássérült emberektől?
Ugyan ezen még így sosem gondolkodtam, de talán a tartást és egy magabiztos őszinteséget tanultam meg tőlük, amellyel az ember fel tudja vállalni a véleményét. Nem bírom a hazugságot, pláne, ha az valakinek a kárára történik. Megtanultam teljes természetességgel együtt élni azzal, ha valakinek fizikai nehézségei vannak.

V. V.: Mit gondolsz, melyek azok az információk, amelyeket minimumként minden ép látású embernek ismernie kellene, ha egy látássérült személynek segíteni szeretne?
Fontos lenne már óvodás korban elkezdeni a gyermekek oktatását, hogy ne legyen szükség külön szemléletformálásra, hanem természetes legyen számukra, hogy különbözőek vagyunk. Van, aki lát, és van, aki nem, vagy csak rosszul. Van, aki a saját lábán megy, mások kerekesszékkel. Tudni, hogy látóként így csinálom, de aki nem lát, az pedig így. Ezt játékos formában be lehetne építeni az óvodai és iskolai pedagógiai programokba. Nem lenne rácsodálkozás, természetes és automatikus lenne a gyermekek számára a segítségnyújtás. Édesanyám sokszor mondta: „az esélyegyenlőség az, hogy te is bármikor megvakulhatsz”. Ha a tervezők ezt figyelembe vennék, akkor a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést minden beruházásnál már a tervezés fázisában szervesen beépítenék a projektbe – utólag minden sokkal drágább és nehézkesebb.

V. V.: Megítélésed szerint az elmúlt 25-30 évben melyek voltak azok a mérföldkövek, amelyek fontos állomásai a szövetség érdekképviseleti és szolgáltatásfejlesztő szakmai munkájának?
Fontosnak tartom, hogy a szövetség székháza mindig, minden rendszerben megmaradt, állandóságot képvisel a látássérült emberek életében. A Sipeki-villa egy emblematikus épület számukra. Ezért fontos a most zajló székházfelújítás és a korszerű új szolgáltatóház létrehozása.
Ugyanakkor már említettem az 1998-as esélyegyenlőségi törvényt, ami bár nagyon általánosságban fogalmaz, de mindenképpen lefektette annak alapjait, hogy az esélyegyenlőség elve és az akadálymentes szemlélet elterjedjen. Az, ahol ma tartunk, ebből a jogszabályból nőtte ki magát.
Az MVGYOSZ mindig fontosnak tartotta, hogy haladjon a korral, és hogy innovatív fejlesztéseket indítson vagy részt vegyen azokban: ilyen volt annak idején a számítástechnikai labor és a BrailLab számítógép, a digitalizáció felerősödése. A magnószalagokat felváltották a kazetták, aztán a CD-k, most pedig itt van a hangoskönyvlejátszó és a hangoskönyv applikáció.
Van viszont két dolog, melyek feltalálása szerintem radikális változást hozott a vak emberek életében: az egyik a fehérbot, ami helyett már sokféle radarfunkciós eszközt próbáltak kitalálni, de tartja magát, a másik pedig az okostelefon. Az okoseszközök elterjedése hatalmas változást hozott: az írott szöveg felolvasása, a banki tranzakciók, a levelezés, a navigáció, az online vásárlás még egy-két évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen volt. Mindennek persze a csúcsa, hogy olyan speciális applikációkat lehet az eszközökre fejleszteni, amelyek kifejezetten a látássérült emberek mindennapjait könnyítik meg. Ilyen például a szövetség Távszem szolgáltatása is, amely úgy nyújt állandó látó segítséget a vak embereknek, hogy nincsenek ráutalva a rokonok, szomszédok segítségére.

V. V.: Jelenleg három kiemelt terület munkájába is bekapcsolódsz, hiszen mind az említett Távszem szolgáltatás működtetésével, mind a székházfelújítással, illetve az akadálymentesítéssel kapcsolatban is vannak feladataid. Melyiket, miért tartod fontosnak?
A világban van más, a Távszemhez hasonló kezdeményezés, például az önkéntesekkel működő Be My Eyes projekt, de mi valami mást, egy védett, biztonságos szolgáltatást szerettünk volna létrehozni. Egy olyan platformot, ahol 0-24 órában képzett, a láttássérült felhasználók problémáit ismerő, állandó operátorok dolgoznak, akik a munkájuk során a tudomásukra jutott bizalmas, szenzitív információkat a legnagyobb gondossággal és titoktartási kötelezettséggel kezelik. Így lehet a szolgáltatás megbízható, azonos minőségű és bizalmas. Hiszen egy-egy hívás során akár olyan információkról is szó lehet, amelyet még a családtagjával sem oszt meg a szolgáltatást igénybe vevő személy.
Hihetetlen szabadságot ad, hogy nem kell várni arra, hogy jöjjön valaki, akiben megbízol, és felolvassa a számodra fontos hivatalos iratot vagy zárójelentést. Örülök, hogy annak idején arra is gondoltunk, hogy az aktuális térbeli pozícióját is megoszthassa a látássérült ember, az elmúlt években rengeteg eltévedt felhasználónak segítettünk eljutni az úti céljához.

V. V.: Milyen mélységig látsz rá a működésre?
Távszem szolgáltatásvezetőként minden technikai problémáról tudomásom van, napi szinten tartom a kapcsolatot az operátorokkal és a műszaki fejlesztőkkel. Az elmúlt évek tapasztalatai hívták életre a 2023 nyarán tesztüzemét kezdő új Távszem szolgáltatást, amely már webes felületen és az általunk forgalmazott nyomógombos okostelefonon, a BlindShell-en is elérhető lesz. Jobb kép- és hangminőséget, megbízhatóbb rendelkezésre állást, azonos megjelenést ad az összes platformon, többek között ezek jellemzik az új szolgáltatást.

V. V.: És milyen szerep hárul rád a székházprojektben?
A székházfelújítás egy másik hatalmas terület, szerencsémre már a legelejétől, a tervezéstől benne vagyok a munkában dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezetővel. Meghatároztuk a funkciókat és a lehetséges feladatokat, áttekintettük, milyen méretű terekre és hány munkaállomásra lesz szükség. Végigkísértük a folyamatot a víziótól a tenderterven át a kiviteli tervig, illetve a megvalósulásig. Minden héten leülünk a kivitelezőkkel egy kooperációs megbeszélésre, ahol átnézzük, hogy az elmúlt hét alatt mi változott, van-e valahol valami fennakadás. Ebben a munkában nagy segítségünkre van a műszaki ellenőr, Böröczffy István, aki egy-egy döntési helyzetben felvázolja, elmagyarázza a lehetőségeket. Egy építési beruházás folyamatos figyelmet és együttműködést igénylő, összetett folyamat, és rengeteg olyan külső tényező kerül elő a tényleges építés során, ami befolyásolja az ütemtervet, legyen az egy II. világháborús bomba, egy szomszédos országban zajló háború vagy az infláció. Rengeteg munkánk volt vele az elmúlt években, várjuk a befejezést.

V. V.: Amivel egy nagyobb tételt lehúzhatsz majd a listádról, de még akkor is marad bőven tennivalód…
Igen, ám ami a hozzám tartozó nagy területek közül talán a legközelebb áll a szívemhez, az akadálymentesítés, az marad. Itt tudok leginkább kapcsolódni a szövetség kiterjedt érdekképviseleti munkájához, hiszen az, hogy milyen lesz egy felújított pályaudvar, megfelelőek-e a taktilis burkolati jelek, milyenek lesznek a liftek a megújuló állomáson, az hosszú időre meghatározza, hogy a látássérült emberek biztonságosan tudnak-e majd adott helyen közlekedni. A taktilis jelzések látható jelei annak, hogy egy országban foglalkoznak-e a látássérült emberekkel. Nálam ez elhivatottság, régen még a japán rajzfilmekben is azt figyeltem, hogy az utcai jelenetekben vannak-e vezetősávok, hiszen ebben ők már évtizedekkel ezelőtt is előttünk jártak. Persze nálunk is vannak előremutató folyamatok, például a Nyugati pályaudvar felújítása, ahol az olaszországi JKJ-termékek kerültek lehelyezésre. Kontrasztosak, a látássérült emberek jól érzékelik azokat, és van bennük további potenciál is, mivel infokommunikációs lehetőségeket is képesek lennének kezelni, ha azok elterjednének Magyarországon.

V. V.: Mire vagy a legbüszkébb, mely eredményeket tartod a legjelentősebbeknek azok közül, amelyek a te munkádnak is köszönhetőek?
Másként fogalmaznék; nem vagyok büszke arra, amit elértem, ez nem jellemző rám. Sokkal inkább mondanám azt, hogy örülök, hogy részese lehettem a folyamatoknak. Örülök, hogy olyan dolgokat tudtunk, tudunk létrehozni, amelyek a látássérült emberek hasznára vannak, és hogy elértünk olyan célokat, amelyek 20-25 évvel ezelőtt még csak álmok voltak.

V. V.: Végezetül hadd kérdezzük meg: mit csinál Erhart Péter, ha nem dolgozik?
Számomra mindig fontos volt a család. Néhány éve megadatott, hogy apuka lehetek, így ami szabadidőm van, azt a kislányommal, Petrával, a feleségemmel, valamint a nevelt lányaimmal töltöm. Sokszor jó lenne pihenni munka után, de Petra alig várja, hogy elinduljunk a játszótérre.

– bhk –