A panaszok egy része a sajtóhoz is eljutott, aminek hatására az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálódott, melynek keretében az érintett minisztériumok és a Magyar Posta Zrt. mellett az MVGYOSZ és a De Jure Alapítvány állásfoglalását is kérte.
A Szövetség képviseletében Dr. Nagy Sándor elnök adott választ az ombudsman kérdéseire. Elmondta, hogy bár ez a rendelkezés valóban szerepel a “posta-törvényben”, a Magyar Posta Zrt. indokolatlanul túlterjeszkedik a jogszabályban foglalt szigorú kereteken. Álláspontja szerint a Posta ezzel súlyosan hátrányos helyzetbe hozza az ügyeik vitelére és nevük aláírására képes látássérült személyeket. A küldemények helyes kézbesítéséért a posta munkatársai a felelősek, és ezt a felelősségüket akkor sem háríthatják át az ügyfélre, ha az látássérült személy. Az elnök javaslata, hogy a látássérült címzett dönthessen arról, kívánja-e az átvétel során független tanú jelenlétét és segítségét igénybe venni. Szerinte a látássérült személy által ismert vagy ismeretlen tanú bevonása lassítja az ügyintézést, kiszolgáltatottá teszi, önrendelkezési jogában korlátozza, így ez az intézkedés az érintettek személyiségi és magánélethez való jogait súlyosan sérti. Egyes esetekben kifejezetten kívánatos lehet, hogy a látássérült személynek érkező például pénzküldeményről mások, pl. a szomszédok ne szerezzenek tudomást. A tanú jelenléte, mint garancia tehát indokolatlan többletkövetelmény.
A De Jure Alapítvány képviselője megerősítette, hogy hivatalokban és pénzintézetekben korántsem egységes a látássérült emberek aláírásának elfogadási gyakorlata. A jogszabályok a látássérült személyeket következetesen az írni-olvasni nem tudók kategóriájába sorolják, ennek alapját a Polgári Törvénykönyv adja, a többi jogszabály ebből indul ki. A 2013-ban hatályba lépett új PTK megalkotásakor történtek próbálkozások ennek a szabályozásnak a megváltoztatására, rugalmasabbá tételére, de érdemi változás nem született. Az alapítvány álláspontja szerint a látássérült emberek is jogképes személyek, tehát a felelősségek és a lehetséges következmények megfelelő mérlegelését követően önálló jognyilatkozatot tehetnek.
A látássérült személyeket képviselő szervezetek álláspontjával szemben a Magyar Posta és a Miniszterelnökség is a jogszabályoknak megfelelő szabályozásra, valamint a látássérült emberek jogi és gazdasági érdekeinek szem előtt tartására hivatkozott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a szabályozás összhangban van a Fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezménynek a visszaélések megelőzésére vonatkozó kívánalmaival. Ugyanakkor, tekintettel az ENSZ egyezmény arányosságra és az érintett személy körülményeinek figyelembe vételére vonatkozó passzusaira, javasolja a döntést a látássérült személyek kezébe adó lehetőség vizsgálatát. A Magyar Posta ZRT. szerint a szabályozás betartásával számos utólagos reklamáció válik okafogyottá, ugyanakkor az MVGYOSZ-nél ilyen jellegű, látássérült ügyfél részéről érkezett panaszos esettel még nem találkoztunk. Minden érintett fél nyitottságát és együttműködési szándékát fejezte ki a szabályzás módosítása, fejlesztése iránt.
A véleménykülönbség lényege, hogy a vak ember írásra és olvasásra képtelen személynek tekintendő-e. A látássérültügyi szervezetek általános álláspontja szerint a súlyosan látássérült személy nem analfabéta, hiszen saját írásrendszere, pl. a képernyőolvasóval rendelkező számítógép és karakterfelismerő program, illetve a pontírás segítségével képes egy szöveget elolvasni, értelmezni, illetve írni is. Ugyanakkor hivatalos ügyek esetén, pl. egy hitelszerződés vagy egy postai küldemény átvétele során nem biztosítottak azok a lehetőségek, hogy az aláírandó dokumentum tartalmáról ezen módok bármelyikével meggyőződjön. Az okostelefonok már jelenleg is lehetőséget adnak az ilyen helyzetek önálló megoldására, ezáltal pedig az önrendelkezés biztosítására. Feltűnő továbbá, hogy a Magyar Posta ezzel az intézkedésével mintha épp saját alkalmazottaival szemben lenne bizalmatlan, amit a látássérült emberekre kíván áthárítani.
Az ombudsman álláspontja szerint a postai küldemények kézbesítésekor nagykorú tanú jelenlétének általános jelleggel történő kötelezővé tétele a látássérült címzettek esetében olyan indokolatlan többletkövetelmény, mely nincs összhangban az ENSZ egyezmény szellemiségével és célkitűzéseivel, fogyatékosságon alapuló diszkriminációt valósít meg, nem ad teret az önrendelkezésre és döntési szabadságuk érvényesülésére. A látássérültség nem érinti a személy cselekvőképességét, azonban a látássérült emberek igényei és érdekei sem egységesek, így a megoldást szerinte is a döntési lehetőség megadása jelentheti, hogy az érintett személyek önállóan vagy tanú közreműködésével kívánják-e intézni ügyeiket. Fontosnak tartja az egyenlő hozzáférés biztosítását az egyetemes tervezés eszközeinek használatával, így az ügyintézés a látássérült személyek számára is akadálymentes lehet. Az alapvető jogok biztosa a Miniszterelnökség vezetőjét és az emberi erőforrások miniszterét ezen lehetőségek megvizsgálására kérte fel.
Az MVGYOSZ vezetősége bízik a legideálisabb megoldás közös megtalálásában, amiben mind a modern technika, mind a jogszabályi keretek modernizálása és rugalmasabbá tétele jelenthet megoldást.
Németh Orsolya
