A címben szereplő törvényről legutóbb nyáron, a közjegyzői díjszabás módosulása kapcsán tettünk említést. Már ekkor is utaltunk rá, hogy a jelenlegi ingatlan-nyilvántartási szabályok alapján az ingatlan átruházására vonatkozó jogügyleteket írni és/vagy olvasni nem tudó személyek esetében mindig közokiratba, azaz közjegyzői okiratba kell foglalni. Az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező 1997. évi  CXLI. törvény 33. § (3) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy írásra vagy olvasásra képtelen személy jognyilatkozatán alapuló bejegyzéshez a nyilatkozat közokiratba foglalása szükséges, amelyben e körülményre utalni kell.

Többeknek bizonyára már személyes tapasztalatai is vannak arról, hogy ez a rendelkezés – habár a jogalkotók szándéka szerint ez a fogyatékos emberek jogbiztonságát hivatott védeni – adott esetben több kényelmetlenséggel jár és költségesebb is a mindenki másra vonatkozó megoldáshoz képest, ahol ilyen esetben is elegendő csupán az ügyvédi okirati forma. A tapasztalatok azt mutatják, hogy e szigorú szabályok ellenére, vagy talán épp azok következtében az érintettek többnyire nem közjegyzőhöz fordulnak az ingatlanra vonatkozó jogügyleteik (például szerződés) elkészítésével, hanem vagy közjegyzői meghatalmazással egy külső személyt (például családtagot) bíznak meg, aki helyettük aláírja a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot; de az is előfordul, hogy saját maguk járnak el és az ügyvéd által elkészített szerződést ellenjegyeztetik a közjegyzővel. A bonyolultabb ügyintézés mellett mindkét esetben magasabb költségekre lehet számítani, hiszen ilyenkor az ügyvédet és a közjegyzőt is fizetni kell.

Október közepén a parlament elé került az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény módosítása. Megragadva ezt az alkalmat mi is előterjesztettük a szövetség változtatási javaslatait a törvényre vonatkozóan. Ez az oka annak, hogy ez a téma most ismét itt is napirendre került.

A módosítás kezdeményezésének célja, hogy az írni és/vagy olvasni nem tudó személyek (köztük a látássérültek) is saját maguk dönthessenek arról, hogy ingatlanra vonatkozó jogügyleteiket közokiratba, vagy – másokhoz hasonlóan – ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalják-e.

Álláspontunk szerint a szabályozás így is megfelelő és elégséges garanciát és védelmet biztosítana az érintettek számára, ugyanakkor így még választási lehetőségükkel is élhetnének.

Hasonló véleménynek adott hangot egyébként az Alapvető Jogok Biztosa is, aki több panasz kapcsán vizsgálta ezt a rendelkezést. A biztos e vizsgálat alapján kiadott jelentésében megállapította, hogy „azon rendelkezés, amely írásra vagy olvasásra képtelen személy jognyilatkozatán alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötelezően és kizárólagosan a nyilatkozat közokiratba foglalását írja elő, a vak és látássérült személyek önrendelkezési jogával, általános cselekvési szabadságával, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogával összefüggésben visszásságot okoz.”.

Nem vitás, és ezt az Alapvető Jogok Biztosa is hangsúlyozta, kiemelt cél a fogyatékos emberek jogbiztonságának védelme, azonban felhívta a figyelmet az arányosság követelményének fontosságára is, azaz, hogy vizsgálni kell, nem jelent-e az érintettekre aránytalan terhet a korlátozó rendelkezés, illetve, hogy a jogbiztonság elérése érdekében az-e a legenyhébb eszköz.

Gulyásné dr. Bölkény Ágota

jogtanácsos