A Hangomat adom díj friss kitüntetettje három éve csatlakozott a hangoskönyvtár önkéntes felolvasói csapatához. Hogy mikor olvas fel, azt nagyban befolyásolja, milyen teendők várnak rá Lázi falu szélén elterülő kertjében. Munkatársunk egy ibolyaszárítás és egy kerítésfestés közti szünetben csípte el egy kis beszélgetésre.

Iván Péter: Amikor az elsők közt gratuláltam neked a Hangomat adom díjhoz, azt írtad, nagyon fontos volt neked ez az elismerés.

Fekete Teréz: Szeretem a kihívásokat, és 500 óra vágott anyagot előállítani, azért az nem akármi. Már rég felolvastam nektek, amikor megtudtam, hogy létezik Hangomat adom díj, persze ez még inkább motivált a munkában. Jólesik ennél az ötszázas mérföldkőnél egy kicsit megállni, visszatekinteni, erőt meríteni belőle, mert legyünk őszinték, az önkéntes munka kínálta belső megelégedettségen túl azért szomjazza a felolvasó a kívülről érkező elismerést is…

I. P.: Azt kérted, kezdjük a beszélgetést reggel 9-kor, mert előtte még dolgod van a kertben.

F. T.: Rendben elültettem az eperpalántákat, most éppen fűszerpaprika szárítmányt és különböző gyümölcsaszalványokat készítek télire, a bodza- és hárstea, egyéb gyógynövények már be vannak zacskózva. Tudod, nálam a felolvasás is szezonális, tavasztól őszig többet foglalkozom a kertemmel, aztán amikor elteszem télire, bekuckózom a szobába a mikrofon elé.

I. P.: Hol található ez a település, ahonnan a felvételeidet beküldöd nekünk?

F. T.: Lázi Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye csücske, közigazgatásilag 1990-től Győr-Moson-Sopronhoz tartozunk. Egy kis kitérőtől eltekintve mindig is itt éltem. Persze azok a nyugodt, bölcs, nagytudású falusi emberek, akiket gyerekkoromban annyira szerettem hallgatni, már nincsenek velünk, annál több az ország különböző területeiről idetelepült városlakó, hiszen az évek alatt mi is a győri agglomeráció része lettünk. Őslakosi magánvéleményem, hogy egy részükkel csak sűrűbben lettünk, nem többen.

I. P.: „Gyüttmentek” ide vagy oda, te egy időben azért nagyon sokat tettél ezért a községért.

F. T.: Másfél cikluson át, 2002 és 2008 között Lázi polgármestere voltam. Itt most nem akarom fényezni magam, de az én időmben rengeteg pályázatot nyertünk, sok fejlesztést hoztunk tető alá, akit érdekel, utánanézhet. Kemény voltam, tartottam a rendet, de hoztam is az eredményeket. Persze ezáltal az ellenlábasaim száma is jócskán megszaporodott, így a második ciklus közepén feloszlatta magát a testület, új választást írtak ki, ahol nem én nyertem.

Szerencsére utána remek munkahelyre leltem a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-nél. Voltam én ott belső ellenőr, közbeszerzési és pályázati referens, szóvivő, szóval latba vethettem kommunikációs és pályázatírói szuperképességeimet: kaptunk támogatást az erdei iskolához, az Esterházy-kastélypark rekonstrukciójára és a pannonhalmi kilátókra is. A Covid alatt óriási leépítés volt a cégnél, és mivel én akkor már nyugdíjasként voltam foglalkoztatva, tőlem is elbúcsúztak. Azóta itthon vagyok és aktívan élem a napjaimat.

I. P.: Te tényleg egy igazi tótumfaktum vagy. Milyen iskolákat végeztél?

F. T.: Gimnáziumba szerettem volna menni, de a hatvanas évek végén ezt a szüleim nem támogatták, mindenáron szakmát akartak a kezembe adni. Az egészségügyi szakközépiskola felvételijén Hemingwayről beszélgettünk a bizottsággal, képzelheted… Persze felvettek, de egy percet sem dolgoztam az egészségügyben. A szomszéd faluban mind a mai napig működő veszprémvarsányi termelőszövetkezetbe kerültem, és ott meg is kezdtem az élethosszig tartó tanulást, új szakmák elsajátítását, hiszen építőipari árkalkulátor lettem, mert arra volt éppen szükség, később pedig tb- és munkaügyi előadó. Húsz év után eljöttem, mást akartam csinálni, egy évig biztosítóztam, de a polgármesterségem alatt is értenem kellett egy kicsit mindenhez, a könyveléstől kezdve a jogi dolgokon át a szociálpszichológiáig – ekkor tanultam ki az európai uniós pályázatírás és közbeszerzés rejtelmeit is.

I. P.: És közben mindig ott volt egy könyv a kezed ügyében…

F. T.: Az én gyerekkoromban nemigen volt más menedékem, mint az olvasás, anyukámmal együtt faltuk a könyveket. A Világirodalom Klasszikusai után „kiolvastam” a lázi könyvtárat, de mindig és mindenhol megtalálnak a könyvek.

I. P.: A fiaid is olvasó emberek lettek?

F. T.: A legkisebb itt maradt a faluban, ő informatikusként dolgozik és időnként ajánl is nekem könyveket. A középső Écsen él, neki szintén három fia született, a legidősebb pedig Kanadában, egy fiú- és egy lányunokát látogatok meg náluk szinte évente. A két idősebb gyerekem is nagyon szeret olvasni, de sajnos nincs rá idejük.

I. P.: A felolvasásaid nagyon változatos ízlésről tanúskodnak. Itt van a hétkötetes romantikus sorozat, az Emma Harte-saga ugyanúgy, mint Fejes Endre, Háy János vagy Krasznahorkai regényei, de Ésik Sándor aktuálpolitikai intelmei is a te hangodon szólalnak meg.

F. T.: Háy János Mamikám című cigányregénye volt az első hangoskönyvem, egyszerűen megszólalt bennem, szerintem én is hitelesen adtam vissza. Ésik Sándor „Intelmek a jövő jó magyar kormányához” című könyvét a 26-os választások után olvastam fel. Krasznahorkai? Te buzdítottál a „Zsömle odavan” felolvasására, én pedig, ahogy már mondtam, szeretem a kihívásokat. Miután fejben túljutottam a központozás hiányán, már otthonosabb volt a szöveg. Aztán jött tőle még több is, de elhatároztam, hogy egyszer ezeket újraolvasom csak magamnak: a felolvasás technikai, fizikális teendői sokszor elvonják a figyelmemet a történet, a gondolatmenetek finomságairól.

I. P.: Hogyan találtál ránk?

F. T.: Nem idegen tőlem az önkénteskedés, egy darabig telefonos lelki segítő is voltam, a győri Lurkó Alapítványnál jelenleg is beteg gyerekekkel és a szüleikkel beszélgetünk a kórház játszószobáiban. Rólatok a Nők Lapjában olvastam egy cikket, ott volt egy link is, azon keresztül küldtem be a próbaolvasásomat. A legtöbb problémám eleinte a felvétel minőségével volt, de a párom egy egész kis ministúdiót alakított ki nekem profi mikrofonnal, keverőpulttal, ergonómikus felolvasószékkel. A kiejtésemet ti igyekeztetek terelgetni, te mondod mindig, hogy a ban-ben ne legyen ba-be, na ez mostanában már sikerül is, ha odafigyelek.

I. P.: Eddig 46 felolvasásod van a könyvtárban, túl vagy az első 500 órán is. Mi hajt még előre?

F. T.: Szeretem a gondolatot, hogy ezzel esetleg könnyíthetek valamicskét a mindennapjaitokon. Nagyon bele tudom élni magam, mekkora terhet kaptatok azzal, hogy nem láttok, azt gondolom, én így tudom az életeteket kicsit jobbá tenni.

I. P.: Mindenképpen! Tudod, azt keresem mindig a felvételeidben, mikor hallani patacsattogást, traktorzúgást, kakaskukorékolást, olyan jófajta falusi hangokat a felolvasás alatt…

F. T.: A szomszédban lakik egy csacsi, ő időnként beleiázik, de nyilván újraolvasom azt a részt. Ha akarod, egyszer küldök csak neked egy kis szamárbőgést… Amúgy csak őzek járnak az udvarunkkal szemben lévő kiserdőbe, de ők csöndesek. Ez a nyár nekik is borzasztóan perzselő volt, nagy dézsákban raktuk ki nekik a vizet, hogy mindig tudjanak inni.

Iván Péter