A járványügyi korlátozások megszűnésével az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjában is újra megnőtt a forgalom, végre megvalósulhattak a gyermek- és felnőtt csoportoknak szóló bemutatók és a várva várt utógondozási nap.

 

Munkatársaink július 31-én szombaton utógondozási napot szerveztek az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjában kiképzett kutyákkal közlekedő látássérült személyek – és persze a kutyusok – számára. A program a négylábúaknak hatalmas játékból és pancsolásból, a gazdik, a szakemberek és a segítők számára pedig rég látott ismerősökkel való találkozásokból és jó beszélgetésekből állt. A piknik hangulatú eseményen harminc vakvezetőkutyával közlekedő látássérült ember vett részt négylábú segítőik társaságában, de többekkel érkeztek családtagok és más kísérők is. A tavaly augusztusi hasonló találkozó óta ez volt az első nagyobb szabású esemény a központban, talán ezért is jöttek el ilyen szép számban a meghívottak.

Szintén a korlátozások feloldása tette lehetővé, hogy ismét élőben mutathassuk be a vakvezetőkutyák munkáját és a kiképzésük folyamatát az érdeklődők számára. Júliusban több gyermekcsoportnak is tartottunk bemutatót egy-egy tábor programjához kapcsolódva akár a központ területén, akár a tábor helyszínén. Többek között egy lovas táborban is bemutatkoztak négylábú tanoncaink és kiképzőik. A programok legnépszerűbb eleme természetesen mindig a kötetlen kutyasimogatás volt.

Mivel a látássérült emberek körében is fontos a vakvezetőkutyával való közlekedés előnyeinek ismertté tétele, szívesen mutatjuk be munkánkat az MVGYOSZ tagegyesületeinél is. Ezen küldetésünk keretében legutóbb Miskolcon, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületénél jártunk és tartottunk kutyás bemutatót a helyi vak és gyengénlátó érdeklődőknek.

Július 28-án az MVGYOSZ adománygyűjtő kampányait megvalósító Human Dialog Kft. telemarketinges munkatársai tettek látogatást a Vakvezetőkutya-kiképző Központban. A magyarországi vakvezetőkutya-kiképzés történetének megismerését követően a résztvevők a nagy meleg ellenére is lelkesen próbálták ki a tanpályán a látássérültség különböző formáit bemutató szimulációs szemüvegeket, illetve azt, hogy hogyan lehet egy vak embert a legbiztonságosabban segíteni az utcai közlekedés során. Ezt követte a program várva várt része: a különböző korú és képzettségi szintű vakvezetőkutyák és kiképzőik, illetve egy vakvezetőkutyával közlekedő látássérült munkatársunk bemutatója. A szemléletformáló program résztvevői ezúttal meglepetésként a központ legkisebb lakóival, az akkor öthetes labrador kölykökkel is találkozhattak.

Németh Orsolya

szakmai vezető