Kreatív, nyitott, céltudatos, precíz, szereti a szépet és az emberi kapcsolatokat. Számos fontos esemény szervezője. Jelenlegi munkájának fókuszában az ifjúság áll. A munkáját hivatásnak tartja, és elégedettséggel tölti el, ha sikerül segítenie valakin. Puskás Anettel, az MVGYOSZ ifjúsági referensével beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a pályád?

Békés megyéből származom, Doboz nagyközségből. Középiskolás tanulmányaimat az akkori békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium Eurofakt tagozatán folytattam, egy igen nagy ambíciókkal rendelkező társaság tagjaként. Majd a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Biológia szakán tanultam, mikor elsőévesként trombózis következtében elvesztettem a látásom egy részét.

Mennyire sikerült ezt feldolgozni?

Sikerült, de nagyon nehéz volt. Az egész életemet, céljaimat újra kellett gondolnom és terveznem. Utólag azt mondom, szerencsém volt, mert három hónapra teljesen megvakultam, de utána a műtéteknek és kezeléseknek köszönhetően visszanyertem a látásom tíz százalékát. Ez nekem nagyon sokat jelentett. Aztán elemi rehabilitációra kezdtem járni, megismertem a látássérült emberek közösségét, és ez sokat segített az állapotom elfogadásában. Egy év múlva mentem vissza az egyetemre, az ismert közegbe, ez is segített. A tanárok zöme támogató volt, de akadt, aki kételkedett abban, hogy látássérült vagyok. A többség azonban elfogadó volt, így szép lassan sikerült elvégeznem a képzést.

Utána kerültél a Fehér Bot Alapítványhoz…

Még az egyetem alatt ismertem meg a Fehér Bot Alapítvány munkásságát, és a diplomám megszerzése után el is tudtam helyezkedni náluk. Előbb ifjúsági segítő voltam. Pályamódosítóként rengeteg átképzésen, majd továbbképzésen vettem részt, s egyhamar megbíztak az Ifjúsági Iroda vezetésével is. Munkám részeként a többségi társadalom tagjainak szemléletformálását végeztem mind rendezvények, mind osztályfőnöki órák alkalmával. Emellett tehetséggondozó program keretében korrepetáltam, együtt tanultam fogyatékossággal élő fiatalokkal, segítettem őket pályaorientációs kérdésekben. Az alapítványnál töltött évek alatt a legnagyobb program, amely az én koordinálásommal valósult meg, egy szemléletformáló és közösségépítő Esélynap volt, amelyen körülbelül 300 fő vett részt.

Miért lett szívügyed a szemléletformálás?

Én húszéves koromban lettem látássérült, és bizony nagyon meg voltam ijedve. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon fontos, hogy a látássérült emberek integráltan élhessenek, továbbá mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy nyitottan, félelem nélkül, megfelelően tudjon segíteni, tiszteletben tartva azt, hogy az önállóság útján ki hol tart éppen.

2017-ben költöztél Budapestre, és elkezdted a munkát a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél…

Érdekképviseleti előadóként kezdtem, majd a bővülő feladatok új munkakört hoztak magukkal, és ifjúsági referens lettem. 2018-ban volt a szövetség centenáriuma, mely egész éves programsorozatot hozott magával. A programok szervezésében tevékeny részem volt, dr. Nagyné Berke Mónika vezetésével. Kiemeltnek tartom ezek közül a Múlt, Jelen, Jövő irodalmi pályázatot és a kapcsolódó események megszervezését, a Múlt, Jelen, Jövő verseskötet elkészítését, az októberi egy héten át tartó ünnepi fehérbot napi rendezvényeket, köztük a Jövő kilátásai ifjúsági konferenciát.
2019-ben aztán folytatódtak az oktatással kapcsolatos események az Együtt a jövőnkért kerekasztal-beszélgetések keretében. Az azokon elhangzottak és más beérkező igények hatására már ősszel, a fehérbot napján bemutatásra került A jövő kilátásai weboldal, mely információkkal és módszerekkel támogatja a látássérült fiatalok oktatását és életvitelét.

Mi hívta életre a Jövő kilátásai projektet és oldalt?

A látássérült gyermekek és fiatalok törvényben garantált oktatási esélyei és jogai a gyakorlatban számos tekintetben sérülnek, így gyakran már a felső tagozaton vagy a középfokú oktatás során érzékelhető, hogy iskolai eredményességük elmarad ép kortársaikétól, miközben gyakran vannak nehézségeik a közösségbe való beilleszkedésben vagy a pályaorientációban. Ezekre dr. Csocsán Emmy, címzetes egyetemi tanár hívta fel a szövetség figyelmét. E tények ismeretében az MVGYOSZ 2017-ben elindította a felnövekvő generációt megszólító A jövő kilátásai elnevezésű projektjét, mely célkitűzései között fogalmazta meg a látássérült diákok oktatási inklúziójának támogatását a jó gyakorlatok gyűjtésével és elterjesztésével, valamint a kapcsolódó információk biztosításával. A weboldal célja, hogy a látássérült fiatalok könnyen és gyorsan hozzáférjenek a tanulmányaik eredményes és akadálymentes végzését segítő információkhoz, továbbá, hogy online elérhető támpontot nyújtson szüleiknek, valamint az őket oktató és segítő szakembereknek.

Kinek ajánlanád a programot?

Látássérült diákoknak, akik információkat keresnek tanulmányaik végzéséhez és szabadidejük akadályoktól mentes eltöltéséhez. Tanároknak, akik jó gyakorlatokat, módszereket keresnek látássérült diákjaik oktatásához. Szülőknek, akik látássérült gyermekük oktatásban való részvételéhez és pályaválasztásához kapcsolódó jogairól és lehetőségeiről kívánnak tájékozódni. Szakembereknek és egyetemi hallgatóknak, akik látássérült fiatalokkal foglalkoznak, vagy a jövőben ezen a területen terveznek elhelyezkedni. Mindenkinek, aki érdeklődik a látássérült fiatalok oktatása, aktív időtöltése, valamint az esélyegyenlőségüket előmozdító legújabb támogató technológiák iránt.

Mit szeretsz igazán a munkádban?

Az MVGYOSZ-nél nagyon változatos a munka, számomra pedig külön öröm, hogy személyesen is kapcsolatban vagyok az emberekkel. Nekem minden egyes apró segítségnyújtás sikerélményt jelent. Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt évek során a szövetségben egy széles hálót tudtunk építeni az ifjúság köré, úgyhogy, ha történik valami, van hova fordulni. Ez a munka a hivatásom, amiben minden nap van valami új.

Mi kell ahhoz, hogy jó szervező legyen valaki?

Legfőképpen talán az, hogy ismerni kell a célcsoportot. Én szeretek rengeteg emberrel találkozni, mert új gondolatokat hoznak. Kitartónak is kell lenni, mert egy-egy nagyobb rendezvény szervezése akár több hónapig is eltarthat. Például, ha megtudom, hogy egy tehetséges, illetve elismert személlyel tartózkodom egy közegben, felvillan bennem, vajon milyen eseményeinkre jönne el szívesen? Milyen programunkba tudnám őt bevonni? Ha pedig a látássérült emberek közössége részéről elfogadható igények merülnek fel, azokat megpróbálom beleszőni a tervben lévő programok egyikébe. Tehát minden percben nyitottnak kell lenni, és a lehetőségekhez képest a megvalósítást is rugalmasan kell kezelni.

Mit jelent számodra a közösség?

Elsősorban barátokat és megbízhatóságot. Ez megadatott számomra. Vannak olyan barátaim, akikkel ritkán találkozom, ám ha mégis, az mindig olyan, mintha tegnap lett volna. Diákkoromban versenytáncoltam. Mikor látássérült lettem, Magyari Judit, elemi rehabilitációs pszichológus meggyőzött arról, hogy folytathatom a táncot, ha nem is versenyszerűen. A Vak-Sikk tánccsoportot 2015-ben hoztam létre, melyben látássérült és látó személyek táncoktatását és fellépések szervezését végeztem Hajdú-Bihar megyében. Ma esküvői táncok oktatását vállalom főként, de nem kizárólag látássérült párok számára. A tánc nagyon fontos nekem, életben tart, megélem vele a jelent. A tanítás pedig sikerélményt ad.

Tóth Andrea

*Az interjú a Vakok Világa folyóirat decemberi lapszámában jelent meg.