Sorozatunk záró részében áttekintjük, hogy a cikksorozatban ismertetett célok sikeres végrehajtását milyen eszközök biztosítják, valamint választ keresünk arra is, hogy mérhetők-e az intézkedések eredményei, teljesítik-e a hozzájuk fűzött elvárásokat.
„A fogyatékossággal élő személyeknek joguk van a jó munkahelyi körülményekhez, az önálló élethez, az esélyegyenlőséghez, valamint ahhoz, hogy teljes mértékben részt vehessenek közösségük életében. Mindenkinek joga van a korlátok nélküli élethez. Közösségként pedig kötelességünk, hogy másokéval azonos alapon biztosítsuk a társadalomban való teljes körű részvételüket.” (Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke)
Ahogy azt az előző részben említettük, az Európai Unió elsődleges célként tűzte ki, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény (CRPD) és az Európai Unió közötti kapcsolatot szorosabbra fűzze. Ennek érdekében több intézkedést is hozott, ám ezek részletszabályai egyelőre még nem ismertek. Ahhoz azonban, hogy a részletekről tudjunk gondolkodni, ki kell jelölni a területek főbb sarokpontjait, meg kell határozni a kereteket, amelyeket a későbbiekben már meg tudunk tölteni tartalommal.
A CRPD-szerinti uniós keret megerősítése
Mivel az Európai Unió a CRPD részese, köteles létrehozni egy keretrendszert az egyezmény végrehajtásának biztosítása, nyomon követése és védelme érdekében. A keretrendszer alapját az európai ombutsman, az Európai Parlament petíciós bizottsága, az alapjogi ügynökség és az európai fogyatékosügyi fórum közti állandó együttműködés adja. A CRPD 33. cikk (2) bekezdésében előírt keretrendszer a CRPD azon területeit felügyeli, ahol a tagállamok hatáskört ruháztak az Európai Unióra, emellett ellenőrzi, hogy az uniós intézmények milyen hatásfokkal hajtják végre az egyezmény rendelkezéseit.
A mechanizmus uniós szintű hatékonyságának növelése érdekében az Európai Bizottság:
• 2022-ben megvizsgálja az uniós keretrendszer működését, és ennek alapján intézkedéseket javasol;
• uniós kapcsolattartó pontként éves párbeszédet szervez az Európai Bizottság és az uniós keretrendszer között.
A megbízható nyomon követés és a jelentéstétel biztosítása
A 2010–2020 közötti időszakra vonatkozó európai fogyatékosságügyi stratégia tapasztalataira építve az Európai Bizottság létrehozza a stratégia végrehajtásának nyomon követésére szolgáló külön együttműködési keretet, amely hozzájárul majd az európai szemeszter, a szociális eredménytábla és a fenntartható fejlődés céljainak megvalósításához.
A tagállamokban elért eredmények nyomon követése a fogyatékossággal élő személyek helyzetére vonatkozó jobb statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tagállamok által a külön erre a célra létrehozott ENSZ-bizottság felé tett jelentéstételt kiegészítő, nemzeti szakpolitikákra és gyakorlatokra vonatkozó információkon fog alapulni. Az új eredménytábla bemutatja az e stratégia keretében uniós szinten végzett tevékenységek végrehajtása terén elért eredményeket, valamint azokat, amelyek esetében az Európai Bizottság cselekvésre szólítja fel a tagállamokat. Az Európai Bizottság továbbra is nyomon követi a fogyatékosságra vonatkozó uniós jogszabályok végrehajtását. Továbbá az e stratégia félidős jelentése alapján mérlegelni fogja az intézkedések finomhangolását.
Az Európai Unió nevében az Európai Bizottság, mint uniós kapcsolattartó, rendszeresen jelentést tesz a CRPD-bizottságnak az egyezmény uniós végrehajtásáról. E célból az Európai Bizottság információkat gyűjt az Európai Parlamenttől és az Európa Tanácstól, valamint az Európai Bizottság szolgálataitól.
A hatékony nyomon követés elengedhetetlen feltételei: a minőségi adatok és a hosszú távú kutatás. Ennek keretében különös fontossággal bír, hogy mit jelent a zöld és digitális átállás a fogyatékossággal élő személyek számára. Igaz ugyan, hogy az Eurostat is gyűjt ilyen típusú adatokat, ám azok, mivel viszonylag sok idő telik el két adatkérés között, nem alkalmasak arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le belőlük. Ezért van szükség a célzott adatszerzésre.
Az Európai Bizottság tehát minden olyan területen megerősíti az adatgyűjtést az Európai Szemeszter keretében, ahol hiányosságokat tártak fel.
Az Európai Bizottság ezenkívül:
• 2021-ben nyomon követési keretet dolgoz ki és tesz közzé e stratégia célkitűzéseire és intézkedéseire vonatkozóan,
• legkésőbb 2023-ig új fogyatékossági mutatókat dolgoz ki, egyértelmű végrehajtási ütemtervvel. Ide tartoznak a gyermekekre és a fogyatékossággal élő személyek helyzetére vonatkozó mutatók a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális védelem, a szegénység és a társadalmi kirekesztés, az életkörülmények, az egészségügy, az új kommunikációs technológiák használata terén. Ezen adatok támogatni fogják az uniós szociális eredménytábla mutatóit, valamint az európai szemeszter fenntartható fejlődési céljait.
• 2024-ben jelentést készít e stratégiáról, amelyben értékeli a stratégia végrehajtásának előrehaladását, és szükség esetén aktualizálja célkitűzéseit és fellépéseit,
• adatgyűjtési stratégiát dolgoz ki, melynek megfelelően irányítja a tagállamokat, és elemzi a meglévő adatforrásokat és mutatókat, beleértve az adminisztratív adatokat is.
Végkövetkeztetések
A stratégiával az Európai Bizottság célja, hogy további jelentős javulást érjen el a fogyatékossággal élő személyek életének minden területén az Európai Unión belül és kívül. Az elkövetkező évtizedben ez a stratégia az Európai Bizottság szerint támogatni fogja mind a tagállamokat, mind az uniós intézményeket a CRPD végrehajtására irányuló törekvéseikben. Az előirányzott kezdeményezések hozzájárulnak a megkülönböztetés visszaszorításához és ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő személyek 2030-ra teljes mértékben, másokkal azonos alapon gyakorolhassák emberi jogaikat, alapvető szabadságaikat és uniós jogaikat, a maximális függetlenség, a részvétel és a tisztességes életkörülmények elérése érdekében.
E stratégia célkitűzéseinek megvalósításához a tagállamok határozott elkötelezettségére van szükség azon szakpolitikák és fellépések előmozdítása iránt, amelyek akadálymentes környezetet, valamint magas színvonalú és hatékony, a fogyatékossággal élő személyek számára méltányos foglalkoztatáshoz vezető, inkluzív oktatási és egészségügyi rendszereket hoznak létre.
Annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek teljes mértékben részt vehessenek az inkluzív, zöld és digitális gazdaságra, társadalomra és demokráciára való átállásban, meg kell erősíteni a szerződésekben rögzített uniós értékeket. A stratégia jelentős mértékben hozzájárul az egyenlőségközpontú Európai Unióhoz és világszerte erősíteni fogja a fogyatékossággal élő személyek jogait.
Az Európai Bizottság felkéri az Európai Parlamentet és az Európa Tanácsot, hogy működjenek együtt, és mutassanak jó példát a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény uniós és nemzeti szintű végrehajtása terén. Az Európai Bizottság végül felkéri az Európa Tanácsot, hogy az egyes vizsgálatok eredményeinek összegzését követően dolgozza ki azokat a dokumentumokat, amelyek alapján az Európai Unió új, e stratégia céljaival összeegyeztethető jogot alkothat.
Velegi Dorottya
jogi munkatárs
A cikksorozat korábbi írásai:
9. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – Az Európai Bizottság jó példát mutat
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-az-europai-bizottsag-jo-peldat-mutat/
8. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – átfogóbb együttműködés szükséges
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-atfogobb-egyuttmukodes-szukseges/
7. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – központi cél a jogok előmozdítása
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-kozponti-cel-a-jogok-elomozditasa/
6. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – A szabadidő és a biztonság közös jogunk
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-a-szabadido-es-a-biztonsag-kozos-jogunk/
5. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – egyenlő esélyű hozzáférést az egészségügy és az oktatás területén
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-egyenlo-eselyu-hozzaferest-az-egeszsegugy-es-az-oktatas-teruleten/
4. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – A szociális védelmi rendszerek és a hozzáférhetőség
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-a-szocialis-vedelmi-rendszerek-es-a-hozzaferhetoseg/
3. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – megvalósul-e a munkahelyen az ésszerű alkalmazkodás?
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-megvalosul-e-a-munkahelyen-az-esszeru-alkalmazkodas/
2. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – A mozgás szabadsága és tisztességes lakhatáshoz való jog
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-a-mozgas-szabadsaga-es-tisztesseges-lakhatashoz-valo-jog/
1. rész: EU fogyatékosságügyi stratégia – akadálymentességi vizsgálatok indulnak
Link: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/eu-fogyatekossagugyi-strategia-akadalymentessegi-vizsgalatok-indulnak/