Elvihető Braille-könyvek
Az MVGYOSZ Braille-könyvtárának átköltöztetése és az állomány rendberakása megtörtént. Az alábbi művek másod- és harmadpéldányai kerültek ki az állományból, melyeket ingyenesen el lehet vinni.
Az MVGYOSZ Braille-könyvtárának átköltöztetése és az állomány rendberakása megtörtént. Az alábbi művek másod- és harmadpéldányai kerültek ki az állományból, melyeket ingyenesen el lehet vinni.
Az MVGYOSZ Braille-könyvtárát sikeresen átköltöztettük, az állományt átnéztük, nyilvántartásba vettük, és megindítjuk a postai kölcsönzést.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a sokunk által szeretett és nagyra becsült Kincses Gyula, a debreceni Gyengénlátók Iskolájának nyugalmazott igazgatója életének 94. évében elhunyt. Tisztelői 2020. június 19-én, pénteken 12 órától vehetnek tőle búcsút az Istenszülő oltalma görögkatolikus főszékesegyházban (4029 Debrecen, Attila tér).
Az MVGYOSZ hírlevele mostantól a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete által üzemeltetett Telefotel szolgáltatásban is elérhető. Az ingyenesen hívható zöldszám 6-os menüpontjában minden hétfőtől hallgathatóak meg a szövetség aktuális hírei.
Június 30-án hatályát veszti egy már régóta, 1998-tól érvényben lévő törvény (a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről rendelkező 1997. évi LXXX. törvény, ami Tbj néven volt ismeretes.
Veszélyben gyermekeink látása! – jelzi egyre több szülő és szakember a digitális oktatás bevezetésével hirtelen és drasztikusan megnőtt időre utalva, amit a gyerekek naponta képernyő előtt töltenek. Különösen veszélyeztetettek a gyengénlátó gyermekek és fiatalok.
Először tartott online rendezvényt az MVGYOSZ. Az Együtt a jövőnkért online találkozó célja a látássérült diákok tapasztalatainak feltárása volt a digitális oktatás és az érettségik kapcsán. A tapasztalatok birtokában diák és tanár együtt tehet az egyenlő hozzáférésért.
A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány június 30-ig meghosszabbította 2020-as pályázatának beadási határidejét. A pályázati feltételek egyebekben nem változtak.
Az MVGYOSZ segédeszközboltjába a június 2-i héttől kezdve péntekre is lehet időpontot foglalni. A Hangoskönyvtár és a Braille-könyvtár egyelőre személyesen még nem látogatható.
Hogyan reagált az MVGYOSZ érdekképviseleti szervezetként és munkáltatóként a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet kihívásaira? Hogyan képviselte és támogatta ebben a nehéz időszakban a látássérült embereket? Kiderül dr. Nagy Sándor elnök beszámolójából.